Categories: Hírek

Bővít és dupláz a GreenGo

Kinőtte hatótávját a szolgáltatás

 

Nagyobb hatótávolságú, korszerűbb autók váltják a régieket a GreenGo flottájában – közölte a budapesti autómegosztó társaság az MTI-vel szerdán.

A GreenGo 320 darabos, kizárólag elektromos autókból álló flottája a korszerűsítéssel együtt bővülni is fog. Az új járművek beszerzését az ügyféligényekkel indokolták, ugyanis – mint írták – egyre többen akarnak Budapesten kívülre, akár több napos vidéki utakra is autót kölcsönözni. A mostani gépkocsik 100-140 kilométerre jutnak egy töltéssel, míg az újak akár kétszer ennyire is – tették hozzá.

A változásoktól a felhasználói kör bővülését remélik. A társaság alapítója, Michaletzky Bálint a közlemény szerint újabb településre szeretné bevezetni a szolgáltatást. A társaság új ügyvezetője Ádám Boglárka azt emelte ki, hogy a szolgáltatásaik a közlekedéshez fenntartható módon járulnak hozzá.

A GreenGo 2016 novemberében kezdte meg a szolgáltatását Budapesten, 2020 elején pedig Prágában is megjelentek. Nyilvános beszámolójuk szerint 2019-ben csaknem 427 millió forint, 2020-ban több mint 553 millió forint forgalommal zártak, de nyereséget még nem termeltek.

Forrás: MTI

OldB

Recent Posts

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

53 perc ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

17 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

17 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago