Categories: Hírek

Megalakult a Magyar Hidrogénszövetség

Gáz, ami kiválthatja a szenet és fosszilis üzemanyagokat

 

 Megalakult a Magyar Hidrogénszövetség, amelynek létrehozása egybevág a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célokkal, illetve a gazdaság egyidejű fellendítésével – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László hozzáfűzte: ebben a folyamatban fontos szerep hárul egy széleskörű ipari és szakmai támogatással és részvétellel bíró szakmai szövetségre, mely számos formában járulhat hozzá a hidrogénstratégia megvalósításához.

Az európai klímasemlegességi célok teljesítéséhez a kormány nagy hangsúlyt fektetne az atomenergiára és a napenergiára – tette hozzá.

Az utóbbi kapcsán a miniszter nagyon fontosnak nevezte, hogy tárolni lehessen az így kinyert elektromos energiát. Ebben lehet jelentős szerepe a hidrogénnek, ugyanis az áramtöbbletből hidrogént állítanának elő, amelyet eltárolnának.

A hidrogén kiválthatja a szenet az olyan technológiáknál, mint az acél-, a műtrágya- vagy a cementgyártás. De felhasználhatják a közlekedésben is, kiváltva a hagyományos üzemanyagokat – emelte ki a miniszter.

Elmondta: már vizsgálják a magyarországi gáztározókat és – vezetékeket, alkalmasak-e arra, hogy tiszta vagy vegyített hidrogént helyezzenek el, illetve szállítsanak bennük.

Cash/fotó: Facebook

OldB

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago