Categories: Hírek

Bajba kerülhetnek a dízelautóval taxizók is

Gáz nélkül nem megy – ebből gáz lesz

 

Európában fogytán vannak az AdBlue-készletek, az adalék gyártását pedig jóformán leállították. Az AdBlue legnagyobb termelője Európában a vágsellyei Duslo, amely ugyancsak kénytelen korlátozni a gyártást – írta meg a pozsonyi Új Szó.

A lap szerint múlt héten derült ki, hogy a magas földgázárak miatt nem fogadnak több megrendelést a vágsellyei Duslo vegyi üzemben, ez a dél-szlovákiai cég az ország egyik legnagyobb földgázfogyasztója. A probléma súlyát Richard Sulík gazdasági miniszter is vázolta, jelezve: a Duslo leállítása Európa-szerte gondot okozhat.

A Duslo az AdBlue legnagyobb előállítója Európában. A második legnagyobb Németországban már elkezdte korlátozni a gyártást, a harmadik legnagyobb Lengyelországban pedig ugyancsak leállította a gyártást – tette hozzá a miniszter, aki szerint az adalék készleteivel a következő hetekben valóban hatalmas problémák lehetnek. Sulík szerint az sem kizárt, hogy az állam közbelép, és megtiltja az AdBlue exportját.

Az AdBlue-t az Euro 5 és ettől magasabb szabványnak megfelelő dízelmotorokban használják, egyik legfontosabb szerepe a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Azok az erőforrások, amelyek AdBlue-t használnak, az adalék nélkül nem működhetnek.

„Ha ez a folyadék nem lesz, akkor valószínűsíthető, hogy minden Euro 5 és ettől magasabb besorolású motor, amelynek működéséhez szükséges az Ad-Blue, leáll” – tájékoztatott a Duslo vezérigazgatója, Petr Bláha hozzátéve: a probléma nemcsak a személyautókat – köztük a korszerű dízelekkel taxizókat -, hanem a teherautókat és autóbuszokat is érinti – olvasható a cikkben. A következmények beláthatatlanok.

Cash/fotó: autoszektor.hu

 

OldA

Recent Posts

Megütöttek és kiraboltak egy taxist Budapesten

A XIX. kerületi rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták azt a férfit és nőt,…

9 óra ago

Az elektromos autók akkumulátorait használná energiatároló-rendszerként a Toyota és a Mazda

Az akkumulátor-ökoszisztéma kiépítését célul kitűző Toyota és Mazda megkezdi az elektromos járművek akkumulátorainak felhasználásával működő…

14 óra ago

Súlyos helyzet kezd kialakulni a jogosítványszerzésnél – egyre többen csalnak Németországban

Európa-szerte, többek között Németországban is szinte évről évre nő a vezetői engedélyek megszerzésének ára. Német…

1 nap ago

Itt vannak az első részletek a kormány autóvásárlási támogatásáról

Fontos részletek szivárogtak ki a várhatóan szeptemberben érkező, magánszemélyeknek szóló elektromosautó-vásárlást ösztönző állami támogatási program…

2 nap ago

Dupla biznisz: kábítószert adott el külföldi fesztiválozóknak egy taxis Budapesten

Elfogtak egy 38 éves taxist, aki külföldieknek adott el kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon. Azt írták,…

4 nap ago

Rákattantak a robotaxira az utasok, lemondják az emberi sofőröket

Újabb amerikai városban terjeszkedik a Waymo robotaxi-szolgáltatása, ami még ritka, de elszántan akarják kipróbálni a…

4 nap ago