Categories: Hírek

Lerakták Budapest-Belgrád vasútvonal alapkövét

Hatezer milliárd vasútfejlesztésre

 

A hazai közlekedésfejlesztési erőfeszítések középpontjában a következő 10-15 évben egyértelműen a vasút áll, ezen belül pedig az egyik legfontosabb beruházás a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése és kapacitásbővítése – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Kiskunhalason, a fejlesztés alapkőletételén.

Az eseményen Palkovics László elmondta, hogy a jövőben összesen mintegy 6000 milliárd forintos vasútfejlesztés várható az országban, ebből mintegy 2000 milliárd forintot a gördülőállomány fejlesztésére, 4000 milliárd forintot pedig a közlekedési infrastruktúrára szánnak.

A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésével egyszerre gyarapodik a magyar nemzetgazdaság, a hazai zöld közlekedéstechnológia, valamint bővülnek a magyar-kínai és magyar-szerb kapcsolatok is – húzta alá

A beruházás Pireusz kikötőjéből teremt majd magas színvonalú, közvetlen összeköttetést az ázsiai áruk szállításához. Azt is hozzátette: így a jövőben Magyarország kínálja majd a leggyorsabb szállítási útvonalat a görögországi kikötők érintésével a Távol-Kelet és Nyugat-Európa között.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a most induló korszerűsítést számos kiegészítő beruházás övezi. Megemlítette a több mint 13 kilométeres Szeged-Röszke vasútvonal felújítását és villamosítását, a Szeged és Hódmezővásárhely között új, átszállásmentes kapcsolatot teremtő innovatív tram-train vasútvillamos létrehozását és a röszkei vonal felújítását.

A kormány 2025-ig összesen csaknem 30 milliárd forinttal erősíti meg a kötött pályás teherfuvarozás versenyképességét – tájékoztatott Palkovics László. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte: a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam – derül ki a közleményből.

Cash/fotó: MÁV-csoport

OldA

Recent Posts

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

22 óra ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

3 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

3 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

4 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

6 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

1 hét ago