A városvezetés úgy döntött, jövőre sem ad pénzt a menetrend szerinti hajójáratokra. Csakhogy ezek üzemeltetését már odaítélték egy cégnek. Nem csak az idén, jövőre sem közlekednek majd a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) hajói a Dunán – erről a Fővárosi Közgyűlés határozott a legutóbbi ülésén.
A döntés az előterjesztői kiegészítés indoklása szerint „a budapesti közösségi közlekedési bevételek csökkenése, valamint a kormányzati elvonások” magyarázzák a még 2012-ben elindított szolgáltatás kivezetését. A javaslattal összhangban a Fővárosi Közgyűlés így kimondta, hogy a 2022. évi költségvetésének terhére – a 2021-hez hasonlóan – továbbra sem tudja biztosítani a fővárosi hajózási tevékenység üzemeltetéséhez szükséges fedezetet, ezért a BKV által nyújtott hivatásforgalmú hajózás szünetelése a 2021 után 2022-ben is folytatódni fog.
A fővárosi hajós közszolgáltatás üzemeltetésének leállítása több szempontból is vitatható. Egyfelől hátrányosan érinti az utazóközönséget, amely az időjárási viszonyoktól függően előszeretettel használta ezt a tömegközlekedési eszközt. A 2019-es adatok szerint évente átlagosan 300 ezren utaztak a kishajókkal, ebből rendszerint 60 millió forint körüli bevétele származott a fővárosi közösségi közlekedésnek.
Igaz, Bolla Tibor BKV-vezérigazgató szerint a dunai szolgáltatás fenntartása egy évben 300-500 millió forint pluszköltséggel jár. Mindenesetre a tavaszi, illetve nyári munkanapi és hétvégi utasszámlálások azt mutatták, hogy naponta 800-tól 3000 főig váltottak jegyet a hét hajóból álló BKV-flottára, jóllehet annak színvonala meglehetősen alacsony volt, tekintve, hogy a járművek átlagéletkora meghaladta a 41 évet. Erre reagálva Budapest két éve még azt tervezte, hogy modern, akadálymentes, nagyobb kapacitású új hajókat szerez be.
Másfelől a fővárosi döntés az egyébként fővárosi tulajdonban lévő BKV-t is nehéz helyzetbe hozta.
A cég ugyanis 2020-ban közbeszerzést írt ki a menetrend szerinti kishajók üzemeltetésére. Az eljárás idén nyáron érvényesen és eredményesen zárult le. A tendert a Magyar Kikötő Zrt. nyerte meg, amely három évre nettó 1,859 milliárd forintért vállalta legfeljebb 60 ezer üzemóra teljesítését. A szerződés megkötését egyebek mellett a Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálata is nehezítette – ráadásul a Magyar Kikötő beadott referenciái kapcsán rendőrségi feljelentés is történt –, de augusztus közepére minden akadály elhárult: a BKV köteles volt aláírni a megállapodást, ennek érdekében megkezdte a győztes ajánlattevővel az egyeztetéseket. Ez máig nem zárult le, de a városháza friss döntése most véglegesen ellehetetlenítette a folyamatot. Kérdés, hogy miután a BKV a tulajdonosi határozat miatt biztosan nem tud szerződni a Magyar Kikötővel, a meghiúsulás milyen következményeket, adott esetben anyagi kárpótlást ró a fővárosi cégre. Erre vonatkozó kérdéseinkre a BKV szűkszavúan nyilatkozott.
Jelenleg vizsgáljuk, hogy milyen lépéseket kell tennünk a közbeszerzési eljárással kapcsolatban a közgyűlés döntése nyomán
– közölték a VG megkeresésére.
Cash/fotó: BKV
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…