A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében már a tizenegyedik pályázati szakaszban támogatja az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését a kormány október 4. és 8. között – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára közleményben.
A korábbi fordulókban összesen több mint 5300 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához igényeltek 577 millió forintos hozzájárulást.
Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat legújabb szakasza október 4-én, hétfőn reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke a vételár fele, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.
„A kormány számára a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés, ezért is alkottuk meg és hajtjuk végre a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése. Az elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázat célja, hogy csökkentsük a munkavállalók autóhasználatát, egészséges, környezetkímélő kerékpározásra ösztönözzük a magyar embereket a hétköznapokban is” – fejtette ki Schanda Tamás.
A pályázat részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban 2021. október 8-án, pénteken éjfélig lehet benyújtani – közölte az államtitkár.
Cash/fotó: Facebook
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…