Categories: Hírek

A Honda is komplex tervekkel készül a jövőre

Légi taxik, humanoid robotok és Holdutazás

A Honda is megszellőztette közeli és hosszabbtávú terveit, melyek között a légi taxi fejlesztése éppúgy megtalálható, mint a holografikus képet sugárzó humanoid robot illetve nem kisebb attrakció, mint a Hold meghódítása.

A Honda szándékai szerint is a könnyen manőverező VTOL-járművek forradalmasíthatják a közlekedést. Az angol vertical take-off and landing (VTOL) kifejezésre utaló repülők nevükhöz hűen függőleges fel- és leszállásra képesek, így sokkal rugalmasabban választhatják meg működési területüket.

A Honda saját járművének fejlesztésénél természetesen nagy szerepet kaphatnak a cégóriás már meglévő megoldásai. Az egyelőre csak látványterveken létező modell meghajtásáról a tervek szerint egyrészt a már használt lítiumos akkumulátor-technológia mellett egy gázturbinás hibrid hajtómű gondoskodik. Ez biztosítja, hogy a repülő gond nélkül közlekedhessen két viszonylag nagy távolságra lévő város között is.

A program egyelőre nagyon korai fázisban tart, és a japánok nem is akartak irreális határidőket adni a lehetséges bevezetéssel kapcsolatban. A Honda ugyanakkor nem csak a járműben, hanem a köré épített ökoszisztémában is nagy potenciált lát. A fejlesztések ennek megfelelően kiterjednek a repülők működtetését és a mobilitásuk kiterjesztését segítő technológiákra, eszközökre – ismerhető meg mindez a bitport.hu összeállításából.

A cég nem kíván kimaradni a robotika technológiájából sem. A vállalat víziója szerint a jövőben az embereknek felesleges lesz hosszadalmas utazásokat tenni csak azért, mert munkakörükbe tartozik távoli gyártelepek ellenőrzése, vagy akár termékbemutatók tartása. A holnap dolgozói a Honda szerint elég lesz, ha felhúznak egy VR-sisakot, amelyen keresztül úgy irányíthatják a célállomáson lévő humanoid robotot, mintha csak ott lennének a helyszínen.


Az Avatar mozifilmből ismerős „átlényegülést” a cég Asimo robotjának továbbfejlesztett változata, a beszédes nevű Avatar Robot biztosíthatná. A célszám itt sem túl korai: a tervek alapján valamikor a következő évtizedben lehet mindebből használható termék. Addig is azonban még bőven van mit fejleszteni. Sok más minden mellett meg kell oldani például a jelenlegi robotkéz méretének csökkentését, miközben javítani kell a végtag mozgékonyságán, ügyességén.

Végül a Földtől leginkább elrugaszkodott terv: a Hold meghódítása. Ebben aktív szerepet szán magának a vállalat azzal, hogy olyan megújuló erőforrásokból táplálkozó energiaellátó rendszert tervez, amelyekkel a Holdon uralkodó zord állapotok között is megvalósítható a víz elemekre bontása. Az eljárásból az oxigént az ott tartózkodó emberek fogadnák örömmel, míg a keletkező hidrogénből rakéta-üzemanyagot állíthatnának elő.

A Honda egyébként itt is hasznosítani tervezi a már említett fejlesztett robotkezet. Ezzel ugyanis könnyebbé válhat a távirányítású holdjáró flották irányítása, miközben a humán felügyelő személyzet nincs kitéve a szélsőséges időjárási viszonyoknak. A vállalat ezeket a kutatásokat a nemzeti űrügynökséggel karöltve már júniusban elkezdte – derül ki a tudósításból.

Cash/fotó: evtol.news

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

11 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

2 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

3 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

3 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

4 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

5 nap ago