Több ezer ponton vizsgálják át a Lánchíd bennmaradó acélszerkezetét, majd egyedi tervek alapján végzik el rajta a helyszíni javításokat a szakemberek. Az átkelő felújítása zökkenőmentesen halad, a szükséges munkákat ütemezetten követi az új acél pályatáblák beépítése – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatójában.
Csak kereszttartóból százöt darabot vizsgálnak meg a Lánchíd felújításán dolgozó szakemberek. A feltárt részeket előbb megtisztítják, felmérik az állapotukat, ellenőrzik a lemezek vastagságát, majd kereszttartónként mintegy 30-45 tételt tartalmazó, részletes hibatérképet állítanak össze. Számítások szerint az átkelő bennmaradó acélszerkezetén csupán ezeken az elemeken több ezer hiba vár javításra. Elsősorban a hőtágulási (dilatációs) réseknél, valamint az elöregedett vasbeton útpálya szegélyei mentén viselték meg a hidat a szennyeződések és a nedvesség. Ezeken a pontokon az elmúlt évtizedekben nagy mennyiségű csapadék és sós hólé szivárgott a hídszerkezetre, így a körülötte lévő elemek jelentősen rozsdásodtak. A bontásnak köszönhetően ugyanakkor feltárult a mérnökök előtt, hogy nem csak a rozsdával kell megküzdeni, van olyan része a tartószerkezetnek, amely azért deformálódott, mert korábban egy hajó nekiütközött.
A munkafolyamatok összehangolása óriási mérnöki kihívást jelent: módszeresen kell haladni a munkaterületen, az acélszerkezeteket készítő gyárban, valamint a tervezőirodában is. Miután a szakemberek eldöntik, hogyan és milyen mértékben kell javítani a hibákat, mindegyikre tervet készítenek, amelyeknek megfelelően egyedileg legyártják a javításhoz szükséges alkatrészeket és a cserélendő elemeket.
Miután elvégezték az elsődleges javításokat és felületkezeléseket, folyamatosan kerülnek a helyükre a régi vasbetont váltó korszerű, trapézbordákkal merevített, úgynevezett ortotróp acéltáblák is. Az új elemek alatt a szakemberek tovább dolgoznak a bennmaradó szerkezeten a híd alá függesztett állványzatról, gondosan haladva a rendelkezésükre álló, szűk területen.
A projekt más részeinél is a hídhoz hasonló gondossággal járnak el a kivitelező A-Híd Zrt. szakemberei: az aluljárók bontásánál ugyancsak anyagvizsgálatokra van szükség, hogy feltárják a megmaradó vasbeton szerkezetek hibáit – olvasható a BKK Közleményében.
Cash/fotó: BKK
Az Instagramon terjed egy videó, amin az látható, amint egy taxisofőr súlyosan bántalmaz két nőt:…
Várhatóan idén is december 1-től lehet megvásárolni a jövő évre, vagyis 2026-ra érvényes autópálya-matricákat és…
Komoly hangsúlyt fektetnek a vezetéstámogató elektronikák helyes működésére. A modern autók egyre biztonságosabbak, egyre könnyebben…
Három hónappal tovább, 2026. február végéig meghosszabbítják a vállalati e-autó támogatás igénylési lehetőségét – közölte a…
November 29-e szombattól forgalmirend-módosítás lép életbe a XIV. kerületben a Hungária körút – Thököly út…
Hatályba léptek az Európai Unió jogosítványokra, valamint a vezetéstől való eltiltásokra vonatkozó új, modernizált szabályai.…