Categories: Hírek

A taxisok a káosz egyik legnagyobb áldozatai

Lebénítják a dugók a fővárost

 

Mint a taxisok elpanaszolták: oda, ahova eddig úgy 5 perc volt az út, most a kiszállás akár 20 percig is eltarthat. Emiatt sok megrendelést elbuknak – írja a novekedés.hu.

„Sajnos most nem tudunk autót küldeni!”

Az alábbi sorok írójával az egyik nagy taxitársaság diszpécsere közölte ezt késő este. Mostanság Budapesten különösen azok, akik a reggeli és a késődélutáni órákban akarnak taxival utazni, könnyen problémákba ütközhetnek.

A kocsikra sokat kell várni, de van, hogy az is hosszú percekbe telik, mire sikerül telefonon leadni a rendelést.

A Bolt sofőrjei arról számolnak be, hogy sokan, akik korábban a régebbi bejáratott brandeket hívták, most inkább hozzájuk fordulnak, de sajnos nehezen tudnak élni a lehetőséggel, mivel ők is a szokottnál jóval lassabban tudnak utazni a fővárosban.

Oda, ahova eddig úgy 5 perc volt az út, most a kiszállás akár 20 percig is eltarthat. Nem ritka, hogy emiatt a leadott rendeléseket időközben lemondják az emberek.

„Sok utas a csúcsidőszakokban joggal érezheti és tapasztalhatja azt, hogy hosszabb idő alatt érkezik meg a rendelt autója, mint amihez korábban hozzászokott. Ennek a magyarázata nem a taxik számának a drasztikus csökkenése, hanem a folyamatos közlekedési dugók miatt kialakult közúti forgalom növekedése”

– mondta el a növekedés.hu-nak Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke. Hozzátette: ahogy minden közúton közlekedő, úgy a taxisok is kénytelenek ezzel a helyzettel nap, mint nap szembenézni és bizakodni abban, hogy mielőbb befejeződnek a felújítások.

„Reménykedünk persze továbbra még abban is, hogy azokat a forgalmi sávokat, amiket a pandémia kezdetén elvett a főváros, azt mielőbb visszakapják az autósok.”

 

A káoszt részben az okozza, hogy a belvárosban egyszerre zajlik a Lánchíd, a Blaha Lujza tér, a Pesti alsó rakpart és a hármas metró roppant forgalmas középső szakaszának a felújítása. Mindennek tetejébe, ahogy korábban írtuk: a fővárosban ráadásul rohamosan nő az autók száma. Közép-Magyarországon az utóbbi húsz évben 400 ezerrel több személyautó került forgalomba.

A taxisok mindemiatt sajátos helyzetbe kerültek. Hisz a pandémia elején az volt a probléma, hogy túl kevés rendelés futott be.

Most viszont a rendelésszám érdemben megugrott, de a várost lebénító dugók miatt az ügymenet nem tud visszaállni a régi kerékvágásba.

Mivel a taxisok nehezen állnak lábra, ezért most különösen rosszul érinti őket az elszámolási rendszer. A kártyás fizetések ugyanis nem az ő számlájukon landolnak és időbe telik mire megkapják a részüket. Lehet akár egy hónap is mire a pénzükhöz jutnak. Viszont a kiadásokat rögtön rendezniük kell.

Ezért volt pár sofőr, aki jelezte nekünk: nem igazán örülnek, amikor az látják, hogy a kuncsaft a bankkártyát veszi ki a pénztárcájából.

Viszont jó hír, hogy magával a taxisok számával nincs probléma. A fővárosban az év elején még ötezer alatt volt az ágazatban dolgozó sofőrök száma, de mára ez a mutató 5300 fölé ment. Így az emberhiány már nem áll a megfelelő kiszolgálás útjában.

Forrás: novekedes.hu

OldB

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

23 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago