Megtelt a móló és a Tagore sétány, több százan voltak kíváncsiak a balatoni hajózás 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre. Impozáns látványt nyújtottak a tavon felsorakozó hajók, mögöttük a vitorlásokkal – írja a balatonfured.hu.
Egyszerre több mint harminc személyszállító hajó sorakozott fel a Tagore sétány előtti vízfelületen. A BAHART 18 járműből álló személyhajó-flottáján és kompjain kívül magánhajózási társaságok személyszállítást végző hajói is részt vettek a díszszemlén. Ritka alkalom az ilyen, huszonöt évente látható csak seregszemle a tavon.
A füredi mólótól kezdődően Csopak irányába sorakoztak fel a hajók orral a sétány felé. A parton óriáskivetítőn is figyelemmel lehetett követni a látványos szemlét illetve a vízfelületről fellőtt színes füstoszlopokat is. Mindegyik felvonuló hajót bemutatták a közönségnek.
Az évfordulóhoz kapcsolódóan a város megrendezte a Széchenyi emlékünnepséget a Tagore sétányon és elrajtolt a félszigetkerülő Széchenyi István vitorlás emlékverseny is.
– Állhatatosság, mélység, pontosság, ez jellemzi a géniuszokat, ez jellemezte Széchenyi Istvánt, akinek sok más érdeme mellett a modernkori hajózást is köszönhetjük. Össze akarta kötni a fővárost a vidékkel, és persze a Balatonhoz is pezsgő életet hozott – fogalmazott Bóka István, Balatonfüred polgármestere a füredi mólón tartott ünnepségen, ahol elhangzott az is, hogy a következő években a BAHART mintegy tíz milliárd forintot költ majd fejlesztésekre.
Cash/fotó: balatonfured.hu
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…