Egyetlen év alatt 10 százalékkal emelkedett a személygépjármű-vezetői tanfolyamok ára, ma már átlagosan 235 ezer forintba kerül egy jogosítvány megszerzése – írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.
A legfrissebb KSH-statisztikák szerint egy átlagos tanfolyam ára augusztusban 235.050 forintba került, míg tavaly augusztusban 212.500 forintba. Négy éve még 166 200 forint volt a tanfolyam ára.
Ez elsősorban a rendkívül gyors ütemben növekvő üzemanyagárak következménye, de az is felfelé hajtotta az árakat, hogy nagyon nagy a kereslet a vezetési órákra, amelyek átlagos ára 5 és 10 ezer forint között mozog – írta a lap.
A koronavírus-járvány is éreztette hatását az autósiskolákban, a lezárások ugyanis bevételkiesést okoztak ezeknél a vállalkozásoknál is.
Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének (MAISZ) elnöke a lapnak nyilatkozva kijelentette: „Tovább fog emelkedni az ár, hiszen a pénzromlás mindenkit kísért, ráadásul az iskolák az újabb és újabb terheket kénytelenek továbbhárítani”.
Hangoztatta ugyanakkor azt is, hogy a szolgáltatás iránt nem csökkent az érdeklődés.
Böröcz Mátyás elmondta, hogy jelenleg kicsivel több, mint négyezren oktatják a gépjárművezetést Magyarországon. Pótlás is lenne, de a rendszer olyan bonyolult, a szabályok pedig annyira szigorúak, hogy nehézkes a képzés. A „katás” változások miatt sok iskola feldarabolódott, sok idős oktató pedig a digitalizált folyamatos jelentési kötelezettség miatt elhagyja a szakmát. A MAISZ szeretné elérni az adminisztrációs terhek észszerűsítését ezen a téren – jelezte az elnök.
Cash/fotó: Facebook
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…