A Lánchíd rekonstrukciója újabb szakaszához érkezett: elkészült az első felújított láncszakasz, amelyen már látszik a híd majdani színe. Emellett elkezdődött a budai aluljáró bontása is – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében.
Újabb fontos részéhez érkezett a Lánchíd korszerűsítése: megújult az első láncszakasz a medernyílásban. Az elemeket rozsdásodás elleni védelemmel látták el és festették, így már megmutatkozik a Lánchíd „új” színe, amelyet igyekeztek úgy megválasztani, hogy az a lehető legjobban hasonlítson a régire.
Elsőként 14 lánckötegen és a hozzájuk tartozó függesztőrudakon végeztek aprólékos felújítást. Lefedett, függesztett állványról dolgozva, először szemcseszórással megtisztították az elemeket, majd több lépésben vitték fel az alapozó, a közbenső, végül pedig – a híd végleges, kékesszürke színét adó – fedő festékréteget.
A korrózióvédelmi munkákkal szakaszonként fentről lefelé haladnak a híd láncszerkezetein. A felújítás során a láncok csuklójánál egy különleges, rugalmas bevonatrendszert használnak, ami követni tudja a láncszemek esetleges mozgását.
A projekt során a tucatnyi lemezből álló láncszemek és a függesztőrudak esetében több mint 23 ezer négyzetméternyi festhető felület korrózióvédelmét végzik el.
Elkezdődött a budai aluljáró vasbeton szerkezetének bontása, ami helyett egy tágasabb, jobban belátható, így jóval biztonságosabb aluljáró áll majd a közlekedők rendelkezésére. A korábbi kör keresztmetszetű, három méter széles kerékpáros alagút helyett négy méter szélességű aluljáró készül függőleges falakkal, így lehetővé válik, hogy a kétirányú biciklisáv mellett egy 1,75 méter széles járda is épüljön a gyalogosoknak.
Augusztusban befejeződött a medernyílásban az elöregedett vasbeton pályalemez bontása és helyére került az új pályalemez első darabja. A feltáruló szerkezeteket folyamatosan vizsgálják, és a károsodott elemekre készülő terveknek megfelelően javítják, hogy fogadni tudják a szakaszosan helyükre kerülő új acél pályatáblákat.
A Lánchíd öntöttvas korlátjainak bontásával is ütemezetten haladnak a medernyílás északi és déli részén. Az elemek felújításuk után visszakerülnek majd a hídra.
A Lánchíd 2023-ra újul meg teljesen. A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők.
Cash/fotó: BKK
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…