Megnyílt az Ikarus-A Busz című kiállítás Zalaegerszegen, a tárlaton az érdeklődők a székesfehérvári Ikarus gyár és az Általános Mechanikai Gépgyár történetét ismerhetik meg – olvasható a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a helyszínen különböző egyedi és fontos műtárgyat, makettet és rajzot is kiállítottak az Ikarus gyár történetéből. A tárlat a Közlekedési Múzeum 2019 májusától júliusig, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban megnyílt kiállítási anyagára építkezik, a gyűjteményt a MOGIM a Zala Volán történetét feldolgozó tablókkal egészítette ki.
Az összegzés emlékeztet, hogy a MOGIM kiemelt feladatának tekinti a hazai közlekedéstörténet bemutatását a zalaegerszegi múzeumban, mivel az elmúlt évszázadban a közlekedés és az olajipar elválaszthatatlanul összefonódtak. A Volánbusz Zrt. segítségével kiállították a Zalaegerszegen restaurálás alatt álló emeletes Ikarus eredeti JÁFI típusú ritkaságszámba menő motorját, valamint egyéb érdekességeket is.
Az Ikarus-örökség gondozása a Közlekedési Múzeum fontos célja. Az intézmény a 2016. óta megkezdett gyűjteményfejlesztési programjának részeként több autóbuszt is megmentett, többek között az augusztus 27-én átadott, frissen restaurált Faros Ikarusát, amely egy méhészetből került a múzeumba.
A hazai autóbuszgyártás nemzetközileg is jól ismert produktumainak összegyűjtése mellett a múzeum egyéb tárgyi emlékek megmentésén is dolgozik, egyebek mellett a teljes Ikarus-fotóarchívum gondozása is a múzeum feladata. A világhírű magyar autóbuszgyár 55 éves történelme alatt összesen mintegy 300 ezer autóbuszt gyártott, ezekből 83 országba körülbelül 240 ezer Ikarus buszt exportáltak – emlékeztet a kommüniké.
A kiállítást Merczi Miklós, a Közlekedési Múzeum muzeológiai főosztályvezetője nyitotta meg. A tárlat május 29-ig tekinthető meg – áll a közleményben.
Forrás: MTI
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…