Categories: Hírek

Vezeték nélkül tölthetö autót mutatott be a Hyundai

Hatszáz Genesisnél lehet ez opció

 

A koreai cég elsőként a luxusautókat gyártó leányvállalata, a Genesis legújabb modelljében, a GV60-ban mutatja be a technológiát, ami fölöslegessé teszi az otthoni vezetékes töltést.

A bemutatott SUV a WiTricity technológiáját használja, ami akár 11 kW-os töltési teljesítményt is lehetővé tesz, vagyis papíron jóval gyorsabb, mint a jellemzően 3 vagy 7 kW-os hálózati töltők. A tulajdonosoknak mindössze annyi lesz a dolguk, hogy ráparkoljanak a garázsban kialakított töltőfelületre, és hat órával később már teljesen feltöltött akkumulátorral várja őket az autójuk, ami a gyári adatok szerint nagyjából 430 kilométert tud megtenni egy töltéssel.

Az elmúlt években egyre több helyen kísérleteznek olyan utakkal, amelyek indukciós technológiával, menet közben töltenék az elektromos autókat, ugyanakkor ilyen autó egyelőre csak meglehetősen kevés létezik. Bár a BMW a 2017-ben bemutatott 530e plug-in hibridnél már alkalmazott hasonló megoldást, de a vezeték nélküli töltés egyelőre leginkább csak a technológia utólagos beszerelésével oldható meg.

A piacon ma már több cég is van, amely kifejezetten az ilyen utángyártott technológiákra szakosodott, a Plugless Power például számos népszerű villanyautó-márkához fejleszt ilyen megoldást. A vezeték nélküli töltés egyelőre a Genesis autójában is csak opcionálisan lesz elérhető, első körben mindössze hatszáz darabot gyártanak abból a modellből, ami már rendelkezik ezzel a funkcióval.

A GV60 a Genesis első olyan modellje, ami már a Hyundai kifejezetten elektromos autókhoz fejlesztett E-GMP moduláris platformjára épül. Ugyanezt a platformot láthattuk már korábban a Hyundai Ioniq 5-nél is, amelynél a gyártó szintén egy érdekes megoldást vetett be, ugyanis az autót napelemes tetővel látták el, így meghosszabbítva a hatótávját.

A GV60-at a vezeték nélküli töltés mellett számos egyéb innovatív megoldással is ellátták, ilyen például a hatalmas, a műszerfalat és az infotainment rendszert is magában foglaló érintésérzékeny kijelző, az autóból automatikusan előbukkanó kilincsek vagy a digitális visszapillantó tükrök. Igaz, utóbbi nem mindenhol lesz elérhető, hiszen több országban a jelenlegi szabályok nem teszik lehetővé, hogy a hagyományos tükröket kamerákkal és kijelzőkkel helyettesítsék – derül ki a tájékoztatásból.

Cash/fotó: Top Gear

 

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

22 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago