Categories: Hírek

Tervezett ütemben épül a Lynx harcjármű-gyár

60 milliárdos fejlesztés Zalaegerszegen

 

Megfelelő ütemben halad a Rheinmetall-csoport és a magyar állam közös beruházásában megvalósuló harcjármű-gyár építése Zalaegerszegen. A 2023-ban üzembe álló épületegyüttes a koronavírus-járvány ellenére is folyamatosan épül, hamarosan eléri legmagasabb pontját – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel, miután Palkovics László miniszter látogatást tett a helyszínen.

A közlemény szerint a magyar védelmi ipar újjáépítése a nemzeti önrendelkezés, a magyar és szövetséges védelmi képességek megerősítése szempontjából is indokolt. Az ágazat összehangolt fejlesztése hozzájárul a munkahelyteremtéshez, a beszállítói láncokon keresztül a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességének fokozásához, a külföldi beruházások ösztönzéséhez, a világszínvonalú képzési, oktatási és műszaki rendszerek magyarországi megjelenéséhez, elterjedéséhez – írták.

Palkovics Lászlót idézve kiemelték: Magyarország a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a magasabb technológiai szintet képviselő védelmi ipart is meg tudja alapítani. „A komoly múltra visszatekintő szektor reneszánszát éli, 2018 óta mintegy 220 milliárd forint értékű hazai beruházásról született döntés” – mondta a miniszter, hozzátéve: a Zalaegerszegen mintegy 60 milliárd forintból épülő Lynx-üzem az új high-tech iparág megteremtésének egyik jelentős pillére, az üzemben a világ legmodernebb páncélozott harcjárműveit gyártják majd 2023-tól.

A 25 ezer négyzetméteres gyárban több mint 14 méter belmagasságú csarnokában összesen 280 oszlopot állítottak fel a közelmúltban, ahol 10 és 25 tonnás daruk mozgatták az alkatrészeket, a közeljövőben megtartják a gyár bokrétaünnepségét is – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

OldA

Recent Posts

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

45 másodperc ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

2 perc ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

1 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

3 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

3 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

4 nap ago