Categories: Hírek

128 közlekedési baleset történt a hétvégén

25 esetben jelzett az alkoholszonda

 

Hiába a rendőrség megelőzés jellegű közterületi jelenléte, rendkívül sok a közlekedési baleset. A 128 személyi sérüléses szerencsétlenség előidézői közül, 25 sofőr esetében jelzett az alkoholszonda. A közbiztonság szilárdítása érdekében 692 személyt fogtak el az egyenruhások – írja a police.hu.

Magyarország területén 2021. augusztus 6-án 0 órától 2021. augusztus 8-án 24 óráig a rendőrök 128 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét, 28 súlyos és 97 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 692 személyt fogott el, közülük 79 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 367 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 522 személyt állítottak elő, köztük 262 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 25 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 329 esetben történt.

 

Íme, néhány konkrét eset:

A 44-es számú főút 26-os kilométerében közlekedett személygépkocsival egy svéd állampolgár 2021. augusztus 6-án 18 óra körül. A férfi haladása során áttért a bal sávba, ahol összeütközött egy forgalmi ok miatt álló járművel. Az ütközés következtében átsodródott a jobb sávba, majd ismét visszatért a szemközti sávba, ahol nekiütközött még egy álló járműnek.

A kocsi a jobb sávban állt meg, a leszakadó alkatrészek egy másik autót is megrongáltak. A balesetben személyi sérülés nem történt. Mivel felmerült az ittasság, ezért a külföldit előállították a kiérkező rendőrök, majd alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Vele szemben büntetőeljárás indult, kihallgatását követően bíróság elé állítását kezdeményezik.

A kiskunhalasi rendőrök két kiskunmajsai lakost vettek szabálysértési őrizetbe, akik Kiskunmajsa belterületén úgy közlekedtek személyautóikkal, hogy nem rendelkeztek érvényes vezetői engedéllyel. A 25 és 23 éves helybélit az egymást követő napokon, pénteken és szombaton fogták el a rendőrök.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei Tiszaug belterületén egy 35 éves helyi lakost állítottak meg tegnap 15 óra 39 perc körül. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi ittas állapotban közlekedett egy gépjárművel, ezért őt előállították a rendőrök, majd alkoholszondát alkalmaztak, ami igazolta a gyanút.

Az okmányok ellenőrzésénél az is kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, és el van tiltva a járművezetéstől. A sofőrt a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai őrizetbe vették. Kihallgatását követően kezdeményezik bíróság elé állítását – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

15 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

2 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

3 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

3 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

4 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

5 nap ago