A csütörtöki vihar miatt 189 esetben avatkoztak be a tűzoltók, jellemzően leszakadt faágak, kidőlt fák miatt. A legtöbbször Békés és Csongrád-Csanád megyében kértek segítségét, de számos bejelentés érkezett Hajdú-Bihar megyéből is – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken.
Azt írták, hogy Békés megyében volt a legtöbb „esemény”, ott száztizenhárom alkalommal kellett segíteniük a tűzoltóknak. Csongrád-Csanád megyében harmincegyszer, Hajdú-Bihar megyében pedig tizenkétszer avatkoztak be a szakemberek.
A különböző esetek közül kiemelték, hogy harmincegyszer kellett a viharban megrongálódott épületeknél beavatkozniuk: Békés megyében tizenkilenc ilyen helyszín volt, Hajdú-Bihar megyében egyetlen településén, Komádiban kilenc lakóház tetőszerkezetét rongálta meg a vihar.
Az ország keleti és középső részében csak elszórtan, mintegy harminc helyszínen voltak „események” – közölte az OKF.
Cash/fotó: Facebook
Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…