A magántaxi megjelenése 1982-ben meghozta a kibővített konkurencia-harcot a két nagy állami cégnek, a Főtaxinak és a Volántaxinak. Először a megrendelőkön, majd nemsokára a drosztokon is osztozkodni kellett. Érdekes helyzet volt, mert a taxiállomásokért, az oda kihelyezett telefonokért, felfestésért, rendért a Főtaxi fizetett, ám ezekre a helyekre először csak a Volán, majd egyre több magántaxi is betolakodott. Először “csak” a taxiállomás elé, vagy közvetlenül mögé, majd az állomásra is beálltak. Vagyis a fizető Főtaxi kezdett kiszorulni saját megállóiból. Mire eljött a “rendszerváltásnak” nevezett időszak, a fővárosban több mint 20 ezer(!) taxis próbált a megfogyatkozott utasokból megélni. Ha nem volt fuvar, mert bizony alig volt, álltak. Többnyire a taxiállomásokon, mert ilyenek akkor még szép számmal voltak. Viszont a feszültség nőtt a taxisok között is. A Vígszínháznál a kés is előkerült, ahogy az az utolsó anyagban olvasható. Az alábbi oldalakon erről olvashat a múlt iránt érdeklődő olvasó.
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…