Sajtóinformációk szerint a magyar kormány nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Budapest Airportra. A repülőtér értékét járvány előtt 3 milliárd euróra becsülték, úgy tűnik, a tulajdonosok átgondolták korábbi álláspontjukat, hajlandóak megválni vagyontárgyuktól.
A Bloomberg gazdasági hírügynökség az ügyet ismerő forrásaira hivatkozva számolt be arról, hogy az újabb ajánlat ezen a héten érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. tulajdonosaihoz.
Úgy tudni, hogy hasonló tranzakciókhoz, illetve a korábbi értékbecslésekhez viszonyítva a piaci ár alatti ajánlatot adott az állam – a járvány előtt a repülőtér értékét 3 milliárd euróra becsülték.
A repülőtér többségi tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatos feladatokra május végén Palkovics László innovációs és technológiai minisztert jelölték ki, aki kormánybiztosként látja ezt el.
A Bloomberg írt arról elsőként még tavaly, hogy kormányhoz közeli befektetők konzorciuma ajánlatot tett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt-re.
A magyar kormány az elmúlt években többször kinyilvánította, hogy a repülőtér privatizációja elhibázott döntés volt, 2019-ben több kormányzati kritika is érte a Budapest Airportot a Ferihegyen uralkodó állapotok, elsősorban a fapados járatok által használt „bádogterminál” miatt. A repülőtér üzemeltetőjénél történt menedzsmentváltás, valamint az elmúlt egy évben elkészült beruházások eredményeként a nyílt támadások megszűntek, miközben hivatalos párbeszéd kezdődött az üzemeltető és a kormány között a repülőtér további fejlesztéseiről.
A tárgyalások megkezdődtek, azonban sem a miniszteri biztos, sem pedig a külföldi tulajdonosok nem kívántak ettől többet elárulni. Az eladó kevésnek érzi a kapott vételi ajánlatot, a magyar állam pedig egyelőre számolgatja, mi, mennyit ér meg, hogy egy ilyen stratégiai vállalat ismét magyar kezekbe kerülhessen.
Cash/fotó: BUD
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…
„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…