Categories: Hírek

Ma kezdődik a 175. személyhajózási főidény a Balatonon

Tucatnyi útvonalon 3362 járat

 

 

Szombaton kezdődik és a korábbi évekhez hasonlóan augusztus utolsó vasárnapjáig tart a 175. személyhajózási főidény a Balatonon – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart).

A társaság 16 kikötőből 12 útvonalon közlekedtet menetrendi hajókat, ez a szezon 58 napja alatt 3362 járatot jelent. Kiemelték ezek közül a két legkedveltebb útvonalat, a Fonyód és Badacsony közöttit, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany járatot, amelyeken naponta 6-6 hajó közlekedik mindkét partról. Balatonfüred és Siófok között pénteken, szombaton és vasárnap késő este is lehet vízi úton közlekedni. A kompok Szántódrévből 6.40 és 23.20 óra között, Tihanyrévből pedig 7.00 és 23.40 óra között indulnak, a közlekedés a forgalom függvényében folyamatos.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek sétahajók, bulihajók, a kisgyermekeket pedig a Varázshajó program várja. A Bahart megemlékezik a balatoni hajózás jubileumáról is. A megújult menetrendi hajókon a balatoni hajózás történelmét és a tóparti településeket mutatják be kisfilmeken, Siófok, Balatonfüred, Badacsony kikötőiben pedig kültéri kiállítások mutatják be az elmúlt 175 év eseményeit.

A közlemény szerint a Bahart SZÉP-kártyát is elfogad fizetőeszközként, a kisgyermekek pedig ingyen utazhatnak a menetrendi hajókon a Kajla útlevéllel. A jegyek nem drágultak az idén.

Korábbi közleménye szerint a társaság idén jobb eredményekre számít, mint tavaly. A 10,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Bahart a tavalyi 3,3 milliárd forintnál nagyobb, 3,5 milliárd forint árbevételt vár az idegenforgalom fellendülésében bízva. 2020-ban az előző, forgalmi rekordot hozó évhez képest a komp forgalma 90 százalékra, a személyhajóké 75 százalékra esett vissza a járvány miatt – olvasható a közleményben.

Cash/fotó: hajozas.hu

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago