Categories: Hírek

285 ezer Tesla model3 Y-t kell visszahívni

Aktiválódhat a sebességszabályzó

 

A visszahívás több mint 285 ezer, három különböző szakaszban gyártott Modell 3-as és Modell Y típusú elektromos autót érint. A járművek túlnyomó többségét a kaliforniai székhelyű autógyártó sanghaji üzemében gyártották – olvasható a kiadott felhívásban.

A piacfelügyelet közleménye szerint a meghibásodás szélsőséges esetben akár karambolhoz is vezethet, a sofőrök bizonyos körülmények között ugyanis véletlenszerűen aktiválhatják a sebességszabályozót, a jármű hirtelen gyorsulását előidézve. Hozzátették: a Tesla felveszi a kapcsolatot az érintett járművek tulajdonosaival, és ingyenes, távvezérlésű szoftverfrissítést hajt végre az autókon.

A Kínai Személygépkocsi Szövetség adatai szerint a Tesla májusban 33 463 járművet adott el Kínában, ahol Modell 3-as szedánokat és Modell Y típusú városi terepjárókat gyárt. A májusi forgalmi adat 29 százalékos javulást jelent az áprilisi visszaesést követően.

A kínai sajtóban és közösségi oldalakon nagy nyilvánosságot kapott a Sanghaji Nemzetközi Autóipari Kiállításon egy nő tiltakozó akciója áprilisban. A nő a Tesla egyik kiállított járművének tetejére állt egy pólóban, amelyen az volt olvasható: „nem működik a fék”.

A Tesla álláspontja szerint a nő februárban gyorshajtás miatt karambolozott, és az autójának teljes vételi díját követeli vissza a cégtől. Az autógyártó az esetre adott reakcióját a kínai sajtó elmarasztalta, a kínai kormányzat központi fegyelmi bizottsága pedig figyelmeztetést adott ki miatta, a kínai fogyasztók érdekeinek védelmét hangsúlyozva – olvasható a hírügynökségi jelentésből.

Cash/fotó: electrek.co

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

11 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

3 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

4 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

5 nap ago