Categories: Hírek

Meg vannak számlálva a benzines Audi évei

Egy Q8-as SUV lehet az utolsó modell

 

Igyekezett tartani magát az Audi, de be kellett adnia a derekát, mint kiderült az évtized közepén fogja bemutatni utolsó új belsőégésű motoros autómodelljét – jelentette be az autógyár szóvivője, megerősítve ezzel a média korábbi információt.

A legutolsó benzinmotoros modell hét évig lesz az Audi modellkínálatában, tehát 2032-ig vagy 2033-ig lesz kapható a kereslet függvényében – közölte az Audi szóvivője. Ezt követően már csak akkumulátoros hajtású modelleket fog kínálni világszerte.

A média konkrét modellre vonatkozó értesülését, miszerint az utolsó belsőégésű motoros modell egy SUV lenne, mégpedig a Q8 modell, az Audi szóvivője nem erősítette meg.

Az üzemi tanács szóvivője Ingolstadtban közölte: „tudunk róla, hogy egy új stratégia lépett életbe”, az üzemi tanácsot azonban „erről még nem értesítették”.

Markus Duesmann az Audi igazgatói tanácsának az elnöke már márciusban bejelentette, hogy „kifutó technológiának” tekinti a belsőégésű motort, és nem fognak új típust kifejleszteni belőle. Közölte azt is, hogy az uniós emissziós határértékeket az Audi be fogja tartani.

Audi Q8

Az Audi 2018 óta gyárt nagyméretű elektromos SUV modelleket brüsszeli üzemében. A teljesen elektromos e-tron GT a neckarsulmi üzemben készül majd.

Az ingolstadti központi üzemben pedig a Porsche modelljeivel közös PPE platformra épülő Q6 e-tron SUV modell készül majd 2022-től. Az Audi Q4 e-tron modellt pedig a zwickaui üzem állítja majd elő – olvasható a tájékoztató anyagban.

Cash/fotó: audi.hu

OldA

Recent Posts

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

19 óra ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

3 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

3 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

4 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

6 nap ago