„A járvány alatt nem mertem felvenni a munkát, ezért csak májusban vágtam bele újra a taxizásba. De így is egy jó darabig alig voltak megbízások. A mostani az első hét, amikor végre kezd a járvány előtti időköre emlékeztetni a forgalom. Volt, hogy hajnal kettő után hét órán keresztül folyamatosan futottak be a rendelések. Jót tett, hogy a Ferihegy forgalma is elkezdett élénkülni” –mondta el a növekedés.hu-nak egy taxis. Hogy a sofőrök most viszonylag könnyen jutnak fuvarhoz annak az egyik oka az, hogy jelenleg jóval kevesebben foglalkoznak személyszállítással Budapesten, mint a járvány előtt. Ahogy korábban megírtuk, még 2019-ben 7 ezer engedéllyel rendelkező taxi volt a fővárosban.
Most áprilisra 5 ezer alatt volt ez a szám.
„Nem olyan könnyű egy vállalkozást újraindítani. Azok, akik az utóbbi hónapokban szüneteltették a tevékenységüket lassan visszakacsingatnak és kezdenek visszaszivárogni, de jelenleg ez még nem számottevő” – mondta el a növekedés.hu-nak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke. Akik viszont dolgoznak azok tárt karokkal fogadták a járványügy intézkedések enyhítését. Először az esti és a hétvégi időszakban volt mérhető a fuvarszámok emelkedése.
„Az utóbbi napokban Budapesten hirtelen erősödött és megugrott ugyan a rendelésszám, de ennek az igazi oka az a közlekedési káosz, ami a több és frekventált közlekedési csomópont körüli felújításoknak és ezzel egyidejű forgalom elterelésnek és korlátozásoknak köszönhető. A Lánchíd lezárása ezt a kaotikus közlekedési dugót csak tetézni fogja az ezt követő időszakban” – mondta el Metál Zoltán.
Az OTSZ elnöke elárulta, hogy még időbe telik, mire újra visszaáll a taxisok helyzete a pandémia előtti szintre.
Most még korai lenne pezsgőt bontani. „Ha az utazási kedv visszatér, ha újra népszerű célpontja lesz a külföldieknek hazánk, ha egyre több nemzetközi rendezvény helyszíne lesz ismét Magyarország és ha ismét visszaáll a szórakoztató iparág minden szektora, akkor lehet okunk majd az optimizmusra” – állapította meg az elnök.
Az biztos, hogy a taxitársaságoknak jókora gödörből kell most kimászniuk. Hisz tavaly minden szereplőnél esett a forgalom.
Forrás: novekedes.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…