Categories: Hírek

Munkába állt a Marson a Perseverance

Hangot rögzített és 75 ezer fotót készített

 

Megkezdte első tudományos kutatássorozatát a Marson a Perseverance. A NASA marsjárója dél felé tart, hogy megvizsgálja a Jezero kráter fenekét ősi mikrobiális élet jelei után kutatva – olvasható a NASA honlapján.

Az első hetekben a missziót vezető csapat egy alacsonyan fekvő, kilátást biztosító helyre irányítja a rovert, ahonnan meg tudja figyelni a kráter legrégebbi geológiai formációit, majd elindítják az automata navigációs és mintavételi rendszerét – közölte a NASA.

A Perseverance június 1-jére végzett az üzembe helyezési szakasszal, letesztelte az oxigént generáló MOXIE (Mars Oxygen In-Situ Resource Utilization Experiment) nevű műszerét és végrehajtotta a technológiát tesztelő repüléseket az Ingenuity helikopteren. A kenyérpirítónyi MOXIE a Mars légkörének szén-dioxidjából állított elő 5 gramm tiszta oxigént, amely egy asztronauta lélegzéséhez 10 percre lenne elég.

A Perseverance kamerái több mint 75 ezer képet készítettek, mikrofonjai először rögzítettek a Marson  hangokat.

A misszió tudományos feladata, hogy tanulmányozza a Jezero krátert, így a tudósok megérthessék a régió geológiáját és a lakhatóságát múltbéli lehetőségét, valamint hogy ősi, mikroszkopikus élet jeleit kutassák.

A missziót vezető kutatók a legimpozánsabb kőzet- és üledékmintákat azonosítják és begyűjtik, a jövőbeli missziók pedig lehozhatják ezeket a Földre alaposabb tanulmányozásra.

A Perseverance méréseket és teszteléseket is fog végezni, melyek a Mars jövőbeli, emberek és robotok által végzendő feltárását fogják segíteni – derül ki a tájékoztatóból.

Cash/fotó: NASA

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

2 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago