A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese közölte, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók, kivéve a Gyevi bírót, vagyis a taxisok most sem kapnak semmit.
A koronavírus miatt, az emberi élet és egészség védelme érdekében szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra. A vállalkozások nagyobbik hányadának talpon maradását, a munkahelyek megőrzését érdemben segítette az ágazati bértámogatás. Az alkalmazott nélkül működő mikrovállalkozásoknál, önfoglalkoztatóknál azonban ez az eszköz nem kompenzálhatta a bevételek elmaradását. A kormány ezért úgy döntött, hogy 219 ezer forintos egyszeri támogatást nyújt a korábbi korlátozásokban érintett 100-120 ezer önfoglalkoztatónak, mikrovállalkozásnak.
Az „Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában” főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem hamarosan elérhető lesz a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig. Sajnos a taxisoknak nem érdemes a nyomtatványt sem keresni, nem hogy a kitöltésen gondolkodni. A szektor ismét kimaradt a támogatott körből.
A taxis ezek szerint egy különleges foglalkoztatási csoport. Ha innen nézzük, akkor oda tartoznak, ha onnan nézzük. ide tartoznak, de akárhogyan is, megint kimaradtak. És senki ne higgye, hogy bárkitől is azt a 219 ezer forintot sajnálom! Szó sincs róla, csak az elvált szülők esete jut eszembe, amikor mindketten azt hitték, a gyermek a másiktól kap meg mindent és nem akarták elkényeztetni… De az a mondavilági történet is felsejlik, amikor Mátyás király úgy rendelkezett, a jussokból, vagyonból mindenki kapjon! Kivéve a Gyevi bírót!
k.z.t./fotó: Facebook
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…