A Lánchíd-felújítás előkészítésének része a függesztett állványzat építése, amely miatt június 3-án, 4-én és 5-én éjszaka lezárják a Budai alsó rakpartot a Döbrentei tér és a Halász utca között – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében.
Egyre több a felújítást előkészítő munka a Lánchídon és környezetében. Május közepén kezdődött a Duna fém- és lőszermentesítése, majd a pesti oldalon hamarosan felállítandó toronydaru alapozásán dolgoztak a szakemberek. Közben folyamatosan és ütemezetten épül a Lánchíd függesztett állványzata: a pesti nyílásnál lévőt kedden hivatalosan is üzembe helyezték, és már szerelik a budai hídnyílás függesztett állványzatát is.
Az állvány Budai alsó rakpartot érintő szakaszát június 3. és 5. között állítja össze a kivitelező A-Híd Zrt, így a Döbrentei tér (Erzsébet híd) és a Halász utca között június 3-án, 4-én és 5-én (csütörtökön, pénteken és szombaton) 22 órától hajnali 6 óráig lezárásra kell számítani. Erre azért van szükség, mert az útpálya fölött biztonságosan állványt építeni csak úgy lehet, ha ott közben nem közlekedik senki.
Annak érdekében, hogy a kivitelezési munkák ideje alatt csak a legszükségesebb mértékben kelljen korlátozni a forgalmat, az állványzat ezen a szakaszon nem érhet lejjebb a hídszerkezet alsó síkjánál. Az úgynevezett munkaszintet úgy kell kialakítani, hogy teljesen zárt legyen, és így a felújítás alatt semmi se eshessen az útra.
A teljes alsó függesztett állványzat építése április közepén kezdődött, és a Lánchíd június 16-i lezárására fejeződik be, a felülete 6550 négyzetméter lesz. A mintegy 105 tonnányi alumíniumszerkezetet, valamint a többi tartozékot is kézzel kellett a helyére vinni és beszerelni.
A kivitelező A-Híd Zrt. április 16-án vette át a teljes munkaterületet. Ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót, a budait ugyanakkor június 16-ig nyitva tartja, és addig a közúti forgalom, így a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjáratok is zavartalanul közlekednek a Lánchídon. A Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – ingyenesen lehet utazni a híd teljes lezárásáig, várhatóan június 15-ig.
A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a gyalogos járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak – derül ki az anyagból.
Cash/fotó: BKK
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…