A J-2000 névre keresztelt repülő taxi a tervek szerint 320 km/h sebességgel szeli majd az eget, és hatótávolsága is hasonló, 320 km lehet. Az igazi izgalmat a hajtómű kialakítása jelenti.
Az elmúlt években több cég is bejelentette már, hogy repülő taxik fejlesztésén dolgozik. Párizsban például hamarosan megkezdhetik a Volocopter tesztelését, de beszállt már a versenybe az Airbus is. Bár a fejlesztések még javában zajlanak, egy dolgot már most látni: ezek a szerkezetek külsőre olyanok, mintha egy drón felnagyított változatai lennének.
Ezen szeretne változtatni az amerikai Jetoptera nevű vállalat. A cég egy olyan repülő taxi fejlesztésébe kezdett, ami képes függőlegesen fel- és leszállni (VTOL), ehhez azonban egyetlen propellert sem használna. Az ötletet a Dyson adta, amely korábban egy lapátok nélküli ventilátort fejlesztett ki.
A New Atlas szerint a J-2000-es modellhez fejlesztett meghajtást fluidic propulsion system (FPS) névre keresztelte el a gyártó, és lényegében a levegő áramlását használja arra, hogy a megfelelő tolóerőt biztosítani tudja a jármű számára.
A repülő taxi a felszálláshoz négy ilyen hajtóművet használ: két kicsit elöl és két nagyot hátul. Előbbi kettő a felszállás után a gép törzsébe húzódik, így a repülést a hátsó kettő biztosítja. A J-2000-es a fejlesztők szerint 320 km/h sebességre lenne képes, ám a későbbi változatok a 640 km-es óránkénti sebességet is elérhetik.
Az újfajta hajtómű további előnye, hogy a felesleges alkatrészek hiánya miatt a szerkezet 30 százalékkal könnyebb, mint a hagyományos társai, ez pedig 50 százalékkal kisebb üzemanyag-fogyasztást tesz lehetővé.
A hajtóműveket egyébként jelen állás szerint egy hagyományos üzemanyagot használó kompresszor működteti, ám a jövőben ezt akkumulátoros megoldásra szeretnék kicserélni.
A szerkezet súlya 2000 font (vagyis nagyjából 907 kilogramm), a hatótávolsága pedig 321 km. Hogy mikorra lehet belőle piacképes szerkezet, egyelőre nem tudni – derül ki a hvg.hu beszámolójából.
Cash/fotó: Jetoptera
Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…