Categories: Hírek

Gumicsónakkal csempészett a Tiszán

Szír migránsokkal bukott meg

 

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a szerb férfival szemben, aki idén tavasszal öt illegális migránsnak nyújtott segítséget az államhatár átlépéséhez – olvasható a police.hu hírei között.

 

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség és a Magyar Honvédség járőrei 2021. március 6-án 16 óra 30 perc körül Gyálarét külterületén, a Tisza árterében igazoltatták azt az öt főből álló csoportot, amelynek tagjai néhány perccel korábban egy motoros gumicsónakkal keltek át a folyón. A csónakot vezető szerb férfit is elfogták az egyenruhások még azelőtt, hogy járművével a túlpartra indult volna. A határsértők szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Velük szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

A rendőrök az 59 éves férfit előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Kihallgatását követően őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen kezdeményezték letartóztatását is, amit a Szegedi Járásbíróság 2021. március 8-án elrendelt.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az ügy iratait megküldte az illetékes ügyészségnek.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható – derül ki a tájékoztatóból.

k.z.t./fotó: police.hu

 

OldA

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

22 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

5 nap ago