Categories: Hírek

Interaktív kampányt indít a MÁV

Vasúti baleset-megelőzés

 

Ütközéspont elnevezéssel interaktív közlekedésbiztonsági kampányt indít a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek számának csökkentésére és a vasúti átjárók biztonságosabbá tételére a MÁV.

Homolya Róbert, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója a kampányról szóló online sajtótájékoztatón kiemelte: a vasút a legzöldebb és legbiztonságosabb közlekedési mód. Hozzátette, a MÁV 7700 kilométer vasútvonalat üzemeltet, ezeken naponta több mint háromezer vonat közlekedik, amelyek évente 140 millió utast szolgálnak ki.

Szólt arról is, hogy a legtöbb vasúti baleset a vasúti átjárókban történik, elsősorban figyelmetlenség és a közlekedési szabályok be nem tartása miatt.

Elmondta, a vasút vonalát több mint 5500 átjáró keresztezi, vagyis két kilométerenként metszi egymást a vasúti és a közúti hálózat, ezek fele nem biztosított, azaz nincs olyan technikai eszköz telepítve, amely felhívná a közúton közlekedők figyelmét arra, hogy jön a vonat.

Az elnök-vezérigazgató közölte, 2008 óta nem történt olyan halálos baleset, amely vasúti hibára lett volna visszavezethető, de így is évente 60-80 baleset következik be a vasúti átjárókban. Tavaly 60 ilyen baleset volt, az idén azonban már több baleset történt az átjárókban, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

 

Hangsúlyozta: nem lehet elégszer beszélni erről, ezért most induló, Ütközéspont elnevezésű kampányukkal a fiatalok figyelmét szeretnék felhívni a biztonságos közlekedés fontosságára és a vasúti balesetek lehetséges következményeire.

Az utkozespont.hu oldalon a játék résztvevőinek ki kell deríteniük, hogyan történt a vasúti baleset. A játékban 360 fokban körbe tudnak nézni, meg tudják keresni az elrejtett nyomokat, „helyszínelhetnek”, hogy a végén megoldják az esetet.

Homolya Róbert elmondta: az interaktív kampány mellett országszerte ötszáz plakátot helyeznek ki, továbbá minden középiskolát elérnek a kampánnyal és az ahhoz kapcsolódó nyereményjátékkal. Hangsúlyozta, hogy ilyen kiterjedt közlekedésbiztonsági kampány még nem volt a magyar vasút életében.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője – aki a filmben egy rendőrt alakít – arról beszélt, nem ez az első alkalom, hogy a rendőrség együttműködik a MÁV-val a vasúti átjárók biztonsága érdekben, de eddig az átjáróban szabálytalankodók kiszűrésére, szankcionálására fókuszáltak, most azonban a baleset-megelőzés van a középpontban.

Az alezredes közölte, a vasúti átjárókban történő balesetek fele halálos kimenetelű, egy személyautó és egy mozdony ütközésénél elkerülhetetlen a személyi sérülés bekövetkezése.

Az interaktív nyomozójátékban a sérültet Nagy Zsolt színész alakítja, aki a sajtótájékoztatón azt mondta, személyes érintettsége miatt nem volt kérdés, hogy részt vesz a kampányban. Hangsúlyozta: mindenkit hazavárnak, és nagyon fontos a közlekedésbiztonsági szabályok betartása.

Biber Anett, a MÁV szóvivője egy kérdésre válaszolva elmondta: változó, hogy egy baleset mekkora kárt okoz a vasútnak. A legutóbbi esetben, amikor egy motorvonat és egy rolleres ütközött, a vonatban minimális kár keletkezett, de amikor egy traktor két vonattal is ütközött, már a 200 millió forintot is meghaladta a pályában és járművekben bekövetkezett kár.

Az utkozespont.hu oldalon a játék mellett lehet olvasni a MÁV közlekedésbiztonsági fejlesztéseiről is, valamint megtalálható a vasúti balesetek térképe, amely megmutatja a legveszélyesebb átkelőket – ismerhető meg a közleményből.

Forrás: MTI

OldA

Recent Posts

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

8 óra ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

1 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago