Categories: Hírek

Kevés elektromos autó fogy

Tíz százalékkal több új autót vásároltak idén

 

 Az idei első négy hónapban 42.714 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 10 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a DataHouse Kft. adatai alapján.

Az egyesület ugyanakkor jelezte, hogy ezeknek az autóknak mintegy 30 százaléka nem kerül belföldi végfelhasználóhoz, mert hat hónapon belül kivonják a forgalomból reexport, tesztautó leállítás, bérletből visszavétel céljából vagy más üzleti okból. Ezt figyelembe véve pedig az új személyautók forgalomba helyezése már 6 százalékkal elmarad a tavaly január-áprilisitól – mutatnak rá.

Az MGE megjegyzi: ez a trend nincs jó hatással a belföldi autóparkra sem korösszetétel, sem a közlekedésbiztonság és a környezetvédelem szempontjából.

Áprilisban 10.521 új személyautó került forgalomba, ami 70 százalékos növekedés éves összevetésben. Az MGE azonban felhívta a figyelmet arra: a jelentős áprilisi ugrás oka, hogy 2020 áprilisában a piac körülbelül 50 százalékkal visszaesett a koronavírus-járvány miatt, így az értékesítési adat önmagában nem irányadó.

A közlemény szerint a nulla lokális károsanyag-kibocsátású személyautók piaca a teljes személyautó-piachoz képest volumenében még mindig nagyon alacsony, és a növekedés mértéke egyelőre mérséklődött. Mint írták, állami támogatás nélkül ez a piac a magas árak miatt nehezen mozdul. Jelenleg a tiszta elektromos és plug-in hibrid autók összesen a piac 5 százalékát képviselik, ezen belül a tiszta elektromos autók 2 százalékot, az eddigi és a várható állami támogatás ez utóbbiakra vonatkozik.

Az MGE kiemelte, hogy a kishaszonjárművek területén 2021 eddig jelentős bővülést hozott, a megnövekedett értékesítést a járvány miatt megugrott városi, rövid távú szállítási feladatok indokolják. Az idén január-áprilisban 8089 új kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, 15 százalékkal többet, mint tavaly az év első négy hónapjában. Áprilisban 2270 új kishaszonjármű állt forgalomba, ez 61 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

A nagyhaszonjármű és közúti nehéz pótkocsi értékesítés trendjében is jelentős növekedést tapasztal az egyesület. Április végére az értékesítés mindkét kategóriában elérte az egész évre prognosztizált volumen 40 százalékát a megnövekedett fuvarozási igények és a gépjárművek ütemes cseréjének eredményeképpen. Az idei év első négy hónapjában 1553 új nagyhaszonjármű került forgalomba, 54 százalékkal több, mint 2020 első négy hónapjában. Áprilisban 445 új nagyhaszonjárművet helyeztek forgalomba, ami 191 százalékos növekedés éves összevetésben.

Az autóbuszpiacra továbbra is a havi alacsony mennyiség mellett jelentős százalékos szórás jellemző. Az autóbuszpark igen idős, fokozatos cseréje indokolt, a fejlesztési elképzelések a piacon még nem látszanak – közölte az MGE.

A motorkerékpár-piac növekedése az idén is folytatódott, bár időarányosan egyelőre az előrejelzés alatt marad. Ez a piac erősen szezonérzékeny, a gépjárműimportőrök egyesülete arra számít, hogy a tavaszi, nyári és őszi hónapokban az eladások emelkedni fognak – olvasható a várható előrejelzés.

Cash/fotó:Facebook

 

OldA

Recent Posts

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

19 óra ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

2 nap ago

Nem röhög! „Év végéig az amerikai lakosság felének elérhető lesz a Robotaxi”

Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…

2 nap ago

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…

3 nap ago

Budapest és Miskolc után ma Debrecenben is elindult az Uber

Az alkalmazás immár három magyar városban elérhető Csütörtöktől az Uber alkalmazás már három városban -…

5 nap ago

Figyelmeztetett a rendőrség és a BKK, felfordul a közlekedés Budapesten

Közlekedési fennakadásokra figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban július 24. és 28. között, delegációk…

5 nap ago