Categories: Hírek

Az Extreme E a hétvégén indul

A hétvége az Extreme E-ről, minden idők egyik legextrémebb autóverseny-sorozatáról fog szólni. Az első futamnak Szaúd-Arábia ad otthont, ahol 12, többek közt a sportág legendái – Hamilton, Button és Rosberg – által vezetett csapat áll rajthoz, hogy kihozzák az extrém maximumot a versenyautóikból. A bajnokság egy sivatagi oázisban, Al-Ula városában kezdődik, ami arab nyelven annyit tesz, „első ugrás”. Az időmérőre április 4-én, a futamra pedig másnap kerül sor.

Az öt extrém helyszín közül az elsőn a versenyzőknek a forró sivatagi homok, a por és a tűző nap által felállított kihívásokkal kell majd szembenézniük. Azonban a pontokért és trófeákért folytatott küzdelem mellett a pilóták a bolygó megóvásáért is versenyeznek, amely az Extreme E egyik kitűzött célja. Az adatok azt mutatják, hogy az elkövetkező évtizedekben az ivóvízforrások a világ egyes helyszínein 10-30 százalékkal csökkenhetnek, és ez 2,4 milliárd embert fog közvetlenül is érinteni. Becslések szerint 700 millió embernek kell majd emiatt elhagyni lakóhelyét. Emellett továbbá évente 12 millió hektárnyi szántóföld válik használhatatlanná aszály következtében.

A könyörtelen sivatagi körülményekkel való küzdelem során kulcsfontosságú szerepet játszik az ODYSSEY 21 elnevezésű E-SUV versenyautó, ami 550 lóerős teljesítményével, 1,8 tonnás súlyával és 2,3 méteres szélességével igazán egyedi járműnek mondható. Mindössze 4,5 másodperc kell neki ahhoz, hogy 99,79 km/h-s sebességet érjen el még akár 130 százalékos emelkedőkön is.

Az E-SUV versenyautó kimondottan fontos alkotóelemei, a gumiabroncsai. Mivel, ha a motor az autó szíve, akkor az abroncsok jelentik az izmokat, amelyek a hátukon cipelik a karosszériát. Ahhoz, hogy az abroncs képes legyen kezelni az átállást forró homokról jégre, az őserdő magas páratartalmára, vagy a világ többi extrém helyszíneinek jellegzetességére, egy, az autóversenyzésben forradalmi jelentőségű termék kifejlesztésére volt szükség. Ez a Continental szakembereinek sikerült is.

 A Continental CrossContact gumiabroncs oldalfalán a 37×12.5 R17 jelölés áll, ami azt jelenti, hogy átmérője 93,98 cm, szélessége 31,75 cm, magassága 94 cm, és 43,18 cm-es kerékhez alkalmas. A futófelület mintázatát a minden terepen nyújtott lehető legjobb teljesítményre optimalizálták, a gumikeveréket pedig kifejezetten ehhez az abroncshoz fejlesztették ki.  Emellett a gumiabroncs vázszerkezete is megerősítésre került.

Az Extreme E verseny tetszeni fog az adrenalin szerelmeseinek, hiszen elektromos terepjárók versengenek a világ legvadabb területein. A szezon Szaúd-Arábiában, az Al-Ula oázisnál indul (április 3-4), majd a Szenegál kellős közepén található rózsaszínű tónál, a Lac Rose-nál folytatódik (május 29-30). Ezután következik Grönland és Kangerlussuaq, azaz a „nagy fjord” (augusztus 28-29), ezt pedig a brazíliai esőerdőben található Santarem városa (október 23-24) követi. A fináléra Ushuaia-ban, Argentína Tűzföld tartományának fővárosában fog sor kerülni (december 11-12).

Az útvonalak 6-10 km hosszúak és mindegyik 5, vagy 6 virtuális kapuból áll. A bajnokság lebonyolítása úgy néz ki, hogy először hat-hat csapat két csoportra osztva küzd meg egymással a körversenyek során, majd a négy legjobb helyezést elérő csapat továbbjut az egyenes kieséses szakaszba, ahol a versenyzők egy az egy ellen mérik össze erejüket a helyezésekért.

Az egymással híresen rivalizáló Lewis Hamilton és Nico Rosberg saját maguk által alapított csapataikkal, az X44-el és a Rosberg Xtreme Racing-gel vesznek részt a versenyen. A futamokon az alábbi pilóták fognak rajthoz állni: Mikaela Ahlin Kottulinsky és Jenson Button (JBXB), Mattias Ekström és Claudia Hürtgen (ABT), Laia Sanz és Carlos Sainz (XE), Jamie Chadwick és Stephane Sarrazin (Veloce Racing), Katie Munnings és Timmy Hansen (Andretti United), Kristine Giampaoli Zonca és Oliver Bennett (Hispano Suiza Xite Energy), Sarah Price és Kyle Leduc (Chip Ganassi Racing). Ahogyan az feltűnhetett, valamennyi csapat színeiben egy női és egy férfi versenyző is indul, mivel a verseny a nemek közötti esélyegyenlőségre is fel kívánja hívni a figyelmet.

continental.hu

 

OldB

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

10 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago