Categories: Hírek

Tilos, felelőtlen és veszélyes!

A bírság 5-500 ezer forintig terjedhet

 Aki a jelenlegi járványhelyzet alatt gyűlésen vesz részt, nemcsak jogszabályt sért, de komoly veszélynek teszi ki magát és hozzátartozóit. A március 15-ei jogellenes gyűlés szervezője félrevezető állításokat tartalmazó videót tett közzé. Itt a hivatalos álláspont – olvasható a police.hu oldalán.

A Budapesten március 15-ére meghirdetett jogellenes gyűlés szervezője videót tett közzé, melyben félrevezető állításokat fogalmaz meg. Szerinte bizonyos feltételek mellett nem jogsértő a részvétel. Az igazság ezzel szemben az, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos. Akkor is, ha a résztvevők maszkot viselnek, és egymástól távolságot tartanak.

Szükség esetén a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok által biztosított keretek között fog szankciókat alkalmazni. A jogellenes gyűlésen résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet.

Forrás: Rendőrség

OldA

Recent Posts

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

15 óra ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

2 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

4 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

6 nap ago