Categories: Hírek

Jelentős különbség megyék és városok között

Kilenc év alatt három évvel öregedett a gépjárműpark

Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, 828 ezerrel, 3,8 millióra emelkedett, miközben az autók átlagos életkora három évvel meghosszabbodott – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

 

Tavalyelőtt száz (15. életévét betöltött) állampolgárra 44 személygépkocsi jutott, 11-gyel több, mint 2010-ben. A közlemény szerint 2010-2019-ben a reálkeresetek 85 százalékkal emelkedtek. Az adatok azt jelzik, szoros kapcsolatban áll az életminőséggel, hogy képes-e valaki fenntartani egy autót.
Arra is kitértek, hogy a 2008-as válságot követő gazdasági fellendülés idején, 9 év alatt, a személygépkocsik életkora átlagosan 3 évvel eltolódott, ami az új és a használt autók ára közti jelentős különbséggel, valamint az állami beavatkozás hiányával magyarázható a GKI szerint.

A Központ Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2019-ben, a gazdasági növekedés csúcspontján, Magyarországon 3,8 millió személygépkocsi üzemelt: 19 százalékuk Budapesten, 21 százalékuk a megyei jogú városokban, 33 százalékuk a városokban, míg 27 százalékuk a községekben.

A GKI elemzése szerint jelentősen eltér a személygépkocsik számának növekedése az egyes megyékben: 2010 és 2019 között a regisztrált gépkocsik száma Győr-Moson-Sopron megyében 37 százalékkal, Pest megyében 36, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 34 százalékkal nőtt, míg Tolna, Békés és Baranya megyében csupán 22, 21, illetve 20 százalékkal – tette közzé az MTI.

Forrás: MTI

OldB

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

4 perc ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago