Categories: HírekKönyvelés

KATA határok

Ma már talán minden katát alkalmazó vállalkozó előtt köztudott, hogy a bevételi határ 12 millió forint. Pontosabban nem határról van szó, hanem arról, hogy e felett a bevétel felett már mindenféle kedvezőtlen hatások lépnek életbe. Például az, hogy a 12 milliós határ feletti összegre 40%-os „büntetőadót” kell fizetni. Bár ez sem kevés, de ezáltal a vállalkozó ráadásul bekerül az ÁFA körbe, ami már sokkal súlyosabb csapás…

Szememre vethetitek, hogy mit beszélek itt 12 milliós bevételről, amikor ebben a pandémiás, korlátozós, kijárási tilalmas időszakban jó, ha a fele összejön. Legtöbbször még az sem…

Van azonban még két olyan bevételi határ, amit figyelembe kell vennünk. Az egyik az „állandó utasokról” szól. A vonatkozó törvény szerint, ha egy katás vállalkozó egy adóév során összességében egymillió forintnál magasabb összegben számláz ugyanazon adóalanynak, azt kata bevallásában fel kell tüntetni. A nyomtatványon szerepelnie kell a vállalkozás nevének, címének, adószámának, és a kiszámlázott összegnek.

A másik az idén bejelentett, és nagy felháborodást kiváltott 3 milliós határ. E szerint az ugyanazon vállalkozásnak kiszámlázott, 3 millió forint feletti összeg után már nem csak jelentési kötelezettség, hanem 40 százalékos adófizetési kötelezettség is fennáll. Bár ekkora összeg egy átlagos taxis esetén nem jellemző, tudunk olyan – elsősorban nem budapesti – kollégákról, akik helyi céggel szerződésben állva ennyit, vagy akár többet is számláznak egy évben. Bár ezt a 40 százalékos adóterhet elvileg az igénybevevő viseli, eddigi tapasztalataink szerint szinte minden esetben áthárították a vállalkozóra. Vagy szerződést bontottak…

A megoldás egy másik adózási formára való áttérés lehet, de erről majd egy későbbi cikkben.

 

                                                                                                                                             -oli-

OldA

Recent Posts

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

5 óra ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

2 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

2 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

3 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

5 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

1 hét ago