Categories: HírekKönyvelés

Iparűzési adó 50% kedvezmény

A kormány döntése alapján 2021-évben a mikro-és kisvállalkozók 50% iparűzési adó kedvezményt vehetnek igénybe. A taxisok ebbe a körbe tartoznak.

Azoknak a katás vállalkozóknak, akik a fővárosi iparűzési adóban a tételes, vagyis éves fix 50 ezer forintos fizetést választották, nincs teendőjük – adószámlájukon már automatikusan a felezett összeg jelenik meg. Ennek értelmében az első félévi, március 15-i határidőre 25 ezer forint helyett 12.500 forintot kell fizetniük, és ugyanez érvényes a második félévre is. Itt a határidő szeptember 15-e.

Azoknak, akik nem katások, vagy katásként nem ezt a fix fizetendőt választották, nyilatkozniuk kell. A nyomtatvány letölthető a NAV oldaláról.

Kitöltéséhez az általános nyomtatványkitöltő rendszer (Ányk) szükséges.

Az űrlap a 21NYHIPA nevet viseli.

 

oli

OldB

Recent Posts

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

6 óra ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

2 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

2 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

3 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

5 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

1 hét ago