40 kilométeres torlódás az osztrák határnál
Az osztrák hatóságok csak 48 óránál nem régebbi negatív COVID teszttel rendelkezőket engedik be Olaszország felől a Brenner-hágónál. Mindez 40 kilométeres torlódást okozott a határátkelő megközelítésében – adja hírül az MTI.
A római belügyminisztérium közlése szerint hétfő estére a helyzet „normalizálódott”. A tárca tagadta a hosszú várakozásról szóló korábbi híreket, hangoztatva, hogy csupán néhány kilométeres kamionsorról volt szó.
A Brenner-hágónál az lassította az átkelést, hogy az osztrák fél csak azokat engedte át, akik negyvennyolc óránál nem régebbi tesztelési eredményt mutattak fel.
Az olasz fuvarozók szövetségének adatai szerint napközben 40 kilométeres sor várakozott az Ausztriával közös határátlépő olasz oldalán. A kamionvezetőknek három helyszínen alakítottak ki gyorstesztelő állomást, köztük a Brenner-hágótól több mint kétszáz kilométerre levő Verona város térségében is, ahol 230 kamionsofőr teszteltette magát hétfőn.
A Brenner-hágó az Olaszország és Észak-Európa közötti legjelentősebb forgalmi kapunak számít: évente 4,5 millió kamion halad át negyvenmillió tonna áruval.
A fuvarozói szövetség elnöke, Paolo Ugge nyílt levélben szorgalmazta Mario Draghi új miniszterelnöknél, hogy Olaszország is tesztelje a Németországból és Ausztriából érkező sofőröket. „Ha az olasz fuvarozók terjesztik a járványt, miért ne lennének hasonlóan veszélyesek a többiek?” – kérdezte Ugge.
Matteo Salvini „szégyennek” nevezte az Ausztria és Németország által bevezetett határellenőrzéseket. „Fuvarozóink világos szabályokat, tiszteletet és azonos feltételeket érdemelnek, és mivel Európában vagyunk, ha itt ezek a rendelkezések, mi is készen állunk hasonló intézkedéseket bevezetni” – jelentette ki Matteo Salvini.
A római Egészségügyi Minisztérium vasárnap kötelező tesztelést és két hét karantént rendelt el az Ausztriából érkezők számára. A döntést az Ausztriában erőteljesen terjedő vírusmutációkkal indokolták, valamint így akarták megfékezni az osztrák turistákat az észak-olaszországi sípályák megnyitása előtt. A sípályák megnyitását végül nem engedélyezték.
A Liga ezzel kapcsolatban is reagált: Massimo Garavaglia, az újonnan létrehozott idegenforgalmi minisztérium vezetője azt hangoztatta, hatalmas kárt okozott az ágazatnak, hogy a korábban ígért nyitást az utolsó pillanatban megtiltották. „A felelősség a kormányé, kártalanítsa a síturizmusban dolgozókat” – jelentette ki.
„Bosszúért kiált” a kormány döntése, hogy kevesebb, mint egy nappal az újraindulás előtt mégsem engedélyezte a sípályák megnyitását – nyilatkozott hétfőn este Luca Zaia venetói kormányzó. Megjegyezte, hogy a turisták már szombattól megérkeztek, a pályákat előkészítették, a sílifteket működésbe helyezték, a szállodák és éttermek feltöltötték konyháikat. A bevételkiesést az olasz Alpokban több mint négymilliárd euróra teszik az egy éve zárva tartott sípályák miatt. Luca Zaia hozzátette, „első az egészség, de bevétel és segítség nélkül az ágazat teljesen tönkremegy”.
Forrás: MTI
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…