Categories: Hírek

Megtévesztő mínuszok

Csak néhány centi a jégvastagság a Tisza tavon

A jégen tartózkodásnak is vannak szabályai, amelyek figyelmen kívül hagyása, a helyszínen 5-50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtható. Szabálysértési feljelentés esetén ez az összeg elérheti a 150 ezer forintot is. De ami ettől is súlyosabb: a jégbeszakadásba bele lehet halni!

A szabadvizek befagyott területe minden korosztály számára csábító, ugyanakkor nem veszélytelen. Előfordul, hogy a jégbeszakadásoknak  halálos kimenetelű végkifejlete van, ami részben a felelőtlen viselkedésnek, részben a jeget jellemző tulajdonságok nem megfelelő ismeretének tulajdonítható. A hőmérséklet hirtelen változása, illetve a tartósan enyhe időjárás nagymértékben megváltoztathatja a jégtakaró tulajdonságait, ezáltal az veszélyessé és kiismerhetetlenné válhat.

A szabadvizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha az kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog. A csillogó felületre nem csak a sportolásra, csúszkálásra vágyók mennek, hanem azok is, akik horgászat, illetve szellőztetés céljából léket vágnak. Lékvágás esetén a jégmentessé vált területet legalább 50 méter távolságból felismerhető módon meg kell jelölni. Az 1 m2-t meghaladó területű léket nem elég megjelölni, azt 1 m magasságban, legalább 10 cm széles piros-fehér csíkozású korláttal körül kell határolni.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársainak hasznos tanácsai a jégen tartózkodással kapcsolatban:

Soha ne menjenek egyedül a jégre, ne álljanak szorosan egymás mellé nagy csoportban és lehetőleg folyamatosan mozogjanak!

A jégen tartózkodás során, ha gyanús ropogást, recsegést hallunk, azonnal feküdjünk a jégre, hogy minél nagyobb felületen legyen terhelve a jég és próbáljuk meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva elérni.

Beszakadás esetén igyekezzünk a jég szélében megkapaszkodni és lábunkkal a part felé lökni magunkat, illetve kérjünk segítséget. A megkapaszkodás, illetve a part felé igyekvés során kerülni kell a felesleges mozdulatokat, hogy megőrizzük a ruházatunkban lévő szigetelő légréteget. Ha partot értünk, azonnal menjünk meleg helyre, törölközzünk szárazra, igyunk forró italt, de kerüljük a kávé és az alkohol fogyasztását!

Ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert életünket kockáztathatjuk, illetve további beszakadások keletkezhetnek. Ezért inkább hívjunk segítséget! A mentést végzőt lehetőség szerint kötelekkel, társakkal biztosítsuk! Ha más eszköz nincs, egy hosszú, de erős ágat, ruhadarabot nyújtsunk a jégbeszakadtnak, ha többen vagyunk, egymás lábát fogva – mint egy hason fekvő lánc- segíthetünk. Az akciót követően hívjunk mentőt!

A jégbeszakadások megelőzése érdekében érdeklődjenek a Dunai-, a Tiszai vagy a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságon, ahol tájékoztatást kaphatnak a kialakult jégréteg aktuális vastagságáról és ennek megfelelően a biztonságosságáról is.

A Szolnoki Holt-Tisza ágon 2021. február 15-én végrehajtott mérések alapján a jégréteg vastagsága 5 cm volt, ami messze elmarad a biztonságosnak mondható 12 cm vastagságtól. A Tisza-tó jege is mindössze pár centiméteres, nem biztonságos!

Forrás: Rendőrség

 

OldB

Recent Posts

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

6 óra ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

2 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

2 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

3 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

5 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

1 hét ago