Tisztelt Kollégák!

Bár más irományt terveztem, de a tegnapi napra való tekintettel némi módosítás történt közzé tenni kívánt receptjeimben.

Miről is van szó? Tegnap, február 12-én volt a mongol holdújév napja, mely Ázsia-szerte igen nagy ünnep. Nos, ezen oknál fogva most egy mongol nemzeti ételt, a buuz-t, vagy, ahogy ejtik, a bóc-ot mutatom be, mely keleten hagyományos és közkedvelt. Itthon magam is gyakran készítem, habár nekem lassabban megy, mint egy mongol háziasszonynak.

Az étel lényege, hogy darált húst fűszerezünk elébb, ami lehet birka, sertés, vagy sertés és marha vegyesen. Nem baj, ha kissé zsíros, így jobban kiadja majd a levét. Apróra vágott hagymát adunk hozzá, valamint sót, borsot és az ínyencek reszelhetnek bele némi káposztát is.

Ezt az anyagot jól összegyúrjuk, s csak annyit pihentetjük, amíg a hozzávaló tészta elkészül.

Liszt, só, víz: ennyi kell a tésztához. Jól összegyúrjuk a tésztát, majd ezt vékonyra sodorjuk, és kis kerek lepényeket készítünk belőle. Ebbe kerül egy kanál hús, majd a tésztát összecsipegetjük, s így gombócokat kapunk. Nos, itt kell egy párolóedény, amiben fölül helyezkednek el a gombócok, alul pedig forr a víz, ami aztán 20 perc alatt puhára párolja a gombócokat. A mongol neve „bóc”, így ejtjük. Hozzá kínálnak káposztasalátát, ami reszelt káposzta és répa keveréke, szójával és almaecettel, valamint borssal összekeverve.

Fiatal koromban, mikor még kint éltem, egy ünnepen megettem 36 gombócot, majd másnap még 22 darabot. Meg még ezt-azt. Szép idők!

No, de akkor főzzünk magyarul is!

Legyen székelykáposzta, mintegy 60 dkg. sertés-lapockából, és egy kiló savanyú káposztából.

Háziasszonyoknak semeddig nem tart összedobni. A húsból készítünk egy pörköltet, s mikor kezd kissé puhulni, hozzáadjuk az egyszer átmosott káposztát. Dobunk mellé 2-3 babérlevelet is, az íze miatt. Figyeljünk arra, hogy az egész ne ússzon a lében, de száraz se legyen. Ez fontos! Tálalásnál én sok tejföllel szeretem, és ropogós kenyérrel.

 Érdekességként pár sort az  étel eredetéről.

Állítólag 1846 környékén Székely József vármegyei főlevéltáros Petőfivel betért a Komló-kert vendéglőbe, de az ételek már fogyóban voltak. Ekkor Székely azt mondta, hogy a pörkölthöz keverjenek savanyú káposztát is. Az ételt így fogyasztották el, s mikor Petőfi legközelebb erre járt, már „Székely-káposztát” rendelt. A német, cseh, lengyel, szlovák területeken ugyanezt „Szegedi gulyásként” ismerik.

Na de akkor, ha már így belelendültem, még valami magyarosat, csak az íze miatt!

Mivel mai napság drágul a zsír, az olaj /is/ , így piacozván, beszereztem kellő mennyiségű kacsabőrt-hájat. Ezt felaprózva kisütöttem ropogósra, s aranyló kacsazsírt kaptam, ez ugye jó bármire a konyhán. És ha már a friss töpörtyű kínálta magát, hát nem fogtam vissza magam, egy szép tálon elrendeztem őket, miként is a töpörtyű mellé kínáltam roppanós savanyúkáposztát, lilahagymát, paprikát, no és persze ropogós friss kenyérserclit. (Tájnyelven: dumó, gyürke), ki hogy ismeri.

Ez így lehet előétel, vagy akár egy főétkezés is, jómagam a hideg fröccsöt kedvelem mellé.

Ezzel megvolnánk, de ilyenkor jut eszembe, hogy a nyájas olvasó, ha éhgyomorra lapozza a receptet, hát bizony bajban van, mert beindul a  gyomor, s követeli a magáét.

Nosza, akkor fakanalas jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City22, fakanalas