Categories: Hírek

A taxis akár öt évet is kaphat

A migránsoknak nincs vesztenivalójuk

Jelentős migránshullám érkezett az ország déli határszakaszára, egyre többen jutottak be Magyarország területére. Az embercsempészek a létező minden lehetséges úton próbálják a külföldieket a célországba eljuttatni. Van, akit kamionnal, másokat teherautóval, de rendszeresek a taxis szállítók is. Pár napja Győr mellett ütött rajta a rendőrség és vámosok akciócsoportja egy szír csoporton – írja a police.hu.

Az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály jelzése alapján – 2021. február 10-én 16 óra 20 perckor az M1-es autópályán, Győr térségében ellenőriztek egy magyar rendszámú gépkocsit, amit egy 53 éves budapesti férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további hét, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A magyar sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) járőrei 14 óra 34 perckor egy taxi gépkocsit állítottak meg, majd ellenőrizték az abban utazókat. Az autóban a taxison kívül négy, magát szír állampolgárnak valló férfi ült, akik személyazonosságukat és jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni, ezért a helyszínre érkező rendőrök elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A taxis ellen pedig büntető eljárást kezdeményeztek. Az embercsempészéssel meggyanúsított férfit – kihallgatását követően – a további nyomozati cselekményekig szabadlábra helyezték.

k.z.t./fotó: police.hu

 

OldB

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

12 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

2 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

3 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

3 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

4 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

5 nap ago