Categories: Hírek

Jótékonykodott David Hasselhoff

300 ezer dollárért kelt el Knight Rider KITT-je.

Ugyan ez pusztán a sorozatban szereplő beszélő autó egyik másolata, de David Hassehoffal még ez is kelendő, a rajongók szeretik. Hassehoff pedig imád szerepelni és adakozni is. A legutóbbi árverésen mintegy 150 tárgyáért 450 ezer dollárt pengettek ki a licitálók.

David Hasselhoff amerikai színész fénykorának több tucat emléktárgyát, köztük a Knight Rider-sorozatból ismert beszélő autó, a K.I.T.T. egy másolatát is elárverezték egy amerikai aukción. A nagyjából 150 tárgyért mintegy 450 ezer dollárt (132 millió forint) fizettek a licitálók a közelmúltban. A színész a bevétel egy részét jótékony célra fordítja.

Az online aukció legdrágábban eladott darabja természetesen a K.I.T.T. (Knight Industries Two Thousand) volt, mintegy harmincan licitáltak rá, végül körülbelül 300 ezer dollárt (88 millió forintot) adott érte a győztes.

Nem lehet tudni egyelőre, ki viheti haza a Pontiac Firebirdöt, mely egy nagy-britanniai parkolóban vár új gazdájára. A kocsi Hasselhoffé volt, azonban a sorozat forgatásán nem használták. K.I.T.T. a kultsorozatban a Hasselhoff alakította címszereplő, Michael Knight barátja és társa volt a bűnözők elleni harcban.

Az autó mellett autogrammkártyákat, díjakat és ruhadarabokat is vásároltak a licitálók, általában pár száz dollárért darabját. A vacsora, melyet a győztes vásárló a színésszel fogyaszthat el, jóval a becsült 20 ezer dolláros ár alatt, mindössze 9000-ért kelt el, csak három licitáló versengett érte – olvasható a hírügynökségi jelentésben.

A 68 éves színész és énekes a 80-as és 90-es évek két legendás amerikai tévésorozatában, a Knight Riderben és a Baywatchban lett világhírű. Mindkét sorozat ismétlése napjainkban is fut a magyar kereskedelmi csatornákon. Így aki eddig nem is hallott a 35-40 éve vetített sorozatokról, utólag is megismerheti azokat.

Cash/fotó: K.I.T.T.

 

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

5 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago