Gumikat, műszaki cikkeket loptak.
Vádat emelt a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség hat férfi és egy fiatalkorú ellen, akik abból éltek, hogy éjjelente autópályák pihenőiben parkoló autókat törtek fel és értékeket loptak el. A több mint félszáz bűncselekmény részleteiről tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Magyar Távirati Irodát.
A közlemény szerint: a korábbi börtönbüntetéséből kedvezménnyel szabadult, feltételes szabadságon lévő kunszentmiklósi férfi és hat társa – köztük egy 16 éves fiatalkorú – még 2018 szeptemberéig közel egy éven át személyautók utasteréből, illetve teherautók rakteréből műszaki cikkeket és készpénzt lopott el.
Módszerük az volt, hogy éjszakánként az autópályákon haladva minden pihenőhelyre és parkolóba behajtottak, rendszerint olyan járműveket keresve, amelyeket tulajdonosuk magára hagyott vagy az utasok már aludtak benne. Nagyobb zsákmányaik között szerepelt közel száz gumiabroncs, szerszámgép, kávéfőző és több millió forintnak megfelelő euró.
A banda tagjai a megszerzett pénzt egymás között elosztották, de az is előfordult, hogy egymás elől is eltitkolták, ha a lopások során pénzhez jutottak. A vádlottak a lelepleződés elkerülése érdekében telefonjaikat és autóikat is rendszeresen cserélgették.
Az ügyészség a bűnözői csoport többszörös visszaesőnek számító vezetőjét 51 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással és egyedi azonosítójellel visszaéléssel vádolja, ezért vele szemben fegyház-, míg társaival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kunszentmiklósi Járásbíróság dönt – olvasható a hírügynökségi jelentésben.
Fotó: Rendőrség
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…