Categories: Hírek

Buszsávok használatát ellenőrizték

Tíz órás akció 48 intézkedés

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szorosabb szakmai kooperációval, közös kommunikációval, figyelemfelkeltő és edukációs videókkal csökkentené a közösségi közlekedéssel összefüggő közúti balesetek és szabályszegések számát – erről írt alá megállapodást a két szervezet még decemberben. Ennek keretében 2021. január 28-án megtörtént az első közlekedési akció – adta hírül a BKK.

Szorosabbra fűzi együttműködését a BRFK és a BKK annak érdekében, hogy csökkentsék a baleseteket és a szabályszegéseket a főváros útjain. Mint ismert, a két társaság már számos alkalommal szervezett közös akciót, legutóbb pénteken, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya – a korábbi időszak tapasztalatai és a BKK jelzése alapján – indított akciósorozatot a fővárosban, a buszsávokban szabálytalanul közlekedő és parkoló járművek kiszűrésére.

Megegyeztek abban, hogy a jogosulatlan buszsáv használatát a továbbiakban is rendszeresen ellenőrzik, emellett pedig figyelemfelhívó kampányba kezdenek a gyalogosgázolások visszaszorításának érdekében. Megelőzési céllal jobban láthatóvá tennék az autósok számára a gyalogosátkelőket, de a járdák szélét is felfestenék, amely a gyalogosokat figyelmeztetné arra, hogy itt az ideje felnézni a telefonból. De közös gyártású edukációs kisfilmek is készülnek majd a témában. Ugyancsak fontos ügyként kerülhet elő a közeljövőben a büntetőfékezés témaköre. Az utóbbi időszakban ugyanis többször fordult elő olyan eset, hogy egyes autóval közlekedők, vélt vagy valós sértettségüket úgy bosszulták meg a közösségi közlekedési járművekkel szemben, hogy éles fékezéssel hirtelen megállásra késztették azokat. A BRFK képviselői jelezték: a későbbiekben még szigorúbban lépnek fel azokkal a sofőrökkel szemben, akik a BKK járművei előtt büntetőfékeznek, főképp abban az esetben, ha az adott autóbuszon vagy trolin személyi sérülés is történik a váratlan manőver következtében.

A pénteki tízórás akció alatt hét járművezetőt figyelmeztettek, mert szabálytalanul megállt az autóbuszsávban; míg 21-et helyszíni bírságban részesítettek, mert ugyanitt szabálytalanul közlekedett. Más közlekedési jogsértések miatt további 14 esetben alkalmaztak helyszíni bírságot, öt szabálysértési feljelentést tettek, egy alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki az akcióban résztvevő járőrök – összegzi az akció eredményét a police.hu.

 

k.z.t./fotó: Rendőrség

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

3 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago