Categories: Hírek

Kivetített óriásplakátok

Kampányzáró fény-animáció

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a „Köszönet” kampány zárásaként

a Rendőrségi Igazgatási Központ (Budapest, XIII. kerület Teve utca) homlokzatát fényfestéssel díszíti, amely január 26-tól keddtől, szombat estig mindennap 17-20 óra között látható.

Fényfestéssel mond köszönetet a rendőrség az autósoknak azért, hogy 2020-ban jelentősen csökkent a közúti balesetek száma – közölték AZ ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) hivatalos honlapján.

A „Köszönet” kampány záróakkordjaként négy napon át sötétedéstől az ORFK budapesti központi épületére vetítik ki az OBB plakátjait animált formában. Ezzel zárul az ORFK-OBB kampánya, amelyben megköszöni a közlekedőknek a pozitív hozzáállást és egyben felhívja a figyelmet a közlekedésbiztonság és a társadalmi felelősség kapcsolatára. Ugyanis 1956 óta nem volt ilyen alacsony a közlekedési halálesetek száma, mint 2020-ban.

Az előzetes adatok alapján tavaly 17,3 százalékkal kevesebb baleset történt, mint az előző évben. A 13 745 balesetben 454 ember vesztette életét, amely 24,6 százalékos csökkenést jelent a 2019-ben regisztrált 602 halálesethez képest.

A kedvező baleseti adatok csak részben köszönhetők a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedéseknek. A csökkenést már az év elejétől kezdve tapasztalták, valamint a nyári forgalomélénkülés ellenére is megfigyelhető volt.

A szakértők szerint jelentősen hatott a közlekedőkre a megváltozott rendőri jelenlét az utakon. A civil jellegű rendőrautókból történő rejtett ellenőrzések elindításával a közlekedők bárhol, bármikor számíthatnak szabálytalanság esetén rendőri fellépésre, amely a tapasztalatok és az adatok szerint jelentős visszatartó erő – tudtuk meg Óberling József rendőr ezredestől.

 

k.z.t./fotó: ORFK-OBB

 

A sajtótájékoztató és a fény-animáció itt tekinthető meg:

OldB

Recent Posts

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

20 óra ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

3 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

3 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

4 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

6 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

1 hét ago