Categories: FakanálHírek

Tisztelt Kollégák!

Örömömre szolgál, hogy indul az újság s itt a lehetőség, hogy  ismét recepteket ismertessünk. Ez az ötlet Károlytól már elég régi, 2007 novemberében írtam először, mikor is egy borjúpaprikást, majdan egy mongóliai tevepörköltet tettem közkinccsé. Bizony, ennek már tizenöt éve is vagyon s itt megjelent mintegy 230 féle recept. A tavalyi leállás után most új erővel ismét dolgozunk, s próbálkozok újabb receptekkel megismertetni olvasóinkat.

Most, a szezonnak megfelelően, a kocsonyáról írnék .A kocsonya méltán jellegzetes magyar ételünk, kivált téli időszakban, akár disznóvágáskor, akár anélkül.

Alapreceptje tán nem is, de ízesítése, fűszerezése változhat vidékenként, sőt házanként. Ez persze nem baj, sőt inkább színesíti a palettát.

Nos, igény szerint beszerzünk hozzá körmöt, csülköt, orrot, farkat, fület, sőt bőrt is. Jöhet egy darab füstölt áru is, ízlés szerint.

Mindezeket jól megmosva feltesszük méretes edényben főni. Itt jegyzem meg, hogy férfiember készüljön fel arra, hogy ez a napja erre vagyon szánva, a feladat több órát vesz igénybe. Röviden, legyen sör a hűtőben!

 

 

Szóval a forrás során képződő habokat leszedjük serényen, majdan sózzuk, dobunk hozzá egy fej hagymát, fél fej fokhagymát, szemes borsot. Van, aki néhány sárgarépát tesz hozzá félúton, ez persze nem rontja el, sőt jól jön majd a tálalásnál. Telik-múlik az idő, lassú főzésünk pár óra múlva meghozza a várt eredményt, puha minden húsáru. A húsféléket kiszedjük, csontozzuk, daraboljuk. A levet zsírtalanítjuk, szövetszűrőn leszűrjük. A húsfélét tányérokba elosztjuk arányosan, ekkor tehetünk hozzá a felkarikázott répából, esetleg főtt tojás karikákat is. A langyosodó, de elég tiszta levet ekkor rámerjük a tányérokra, majdan hűvös helyen, pl. kamrában pihentetjük, míg megdermed.

Ha jól dolgoztunk, a remegő-rezgő kocsonyánkat kínálhatjuk is a kíváncsi éhezőknek. Hinthetjük piros paprikával, adhatunk hozzá frissítő citromkarikát, és persze  puha kenyeret. És ezt minden nap, kíméletlenül, míg el nem fogy!

A jó hideg, száraz rozé fröccs nekem bevált mellé. De ez a rész már szabadon választott.

Januári kezdésnek most ezt javalltam, fakanalas jó étvágyat kívánok, most már így:

Soós István City ex22 a Fakanalas

OldB

Recent Posts

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

22 óra ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

3 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

3 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

4 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

6 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

1 hét ago