A Főtaxi új URH forgalmazási rendet vezetett be a gyorsabb utaskiszolgálás érdekében. A várost körzetekre osztották, és az URH-n csak az adott területre érkező hívások mentek ki a szintén ezen a területen tartózkodó taxisok felé. Az új rendszerről Madar László Taxi Üzletág vezető és dr. Gönczy Gyula osztályvezető számol be.
1992-re kiderült, hogy a szabadár egyszerűen tönkreteszi a taxisokat. Árat emelni senki sem mer, mert akkor elveszti az utasait, az alkalmazott tarifa viszont olyan veszteséget okoz, ami hosszú távon a biztos ellehetetlenülést vetíti előre. Ezt ismerte fel a Taxis Kamara, melynek főtitkára levélben fordult a pénzügyminiszterhez, Kupa Mihályhoz, kérve a hatósági maximált ár azonnali bevezetését. […]
Az 1990-ben alakult Taxisok Szabad Szakszervezete az alábbi írás idején – 1992-ben – mintegy 50 taxis taggal rendelkezett. Veres László elnök leírja, miért vannak ilyen kevesen, de bizakodását fejezte ki, hogy az új, születőben lévő kormányrendelet majd az igazi, “aktív” taxisok érdekeit is megjeleníti. Reményét fejezi ki, hogy a szakmai önkormányzat is nagyobb szerepet […]
Az 1992-es tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) példátlan összefogást hozott a fuvarszervező irodák között. Egy közös drosztot és egy közös diszpécserszolgálatot állított föl a Budataxi, a City Taxi, a Főtaxi és a Volántaxi. A döntést a taxisok többsége örömmel üdvözölte. Erről számol be egy kolléga az alábbi írásban.
A repülőtéren 1992-ben már olyan helyzet alakult ki, hogy a hiénák “jogait” kutyás örző-védők vigyázták. A rendőrök ezt valamilyen okból nem vették észre, csak a tisztességes taxisokat “fegyelmezték”. A kialakult helyzetet a Főtaxi ellenőreinek jelentése is rögzíti.
A most online formában hétvégenként ismét megjelenő sorozatot Bálint Sándor muzeológus, a Közlekedési Múzeum főmunkatársa, a téma szakértője készítette kifejezetten a Taxisok Világa részére. 75 részes, 1991-től 2004 decemberéig közölt sorozata felölelte a fővárosi személyszállítás történetét az 1870-es évektől egészen 1947-ig. A múlt megismeréséhez jó szórakozást kívánunk! A szerk.
Nem áll távol tőlem az ázsiai konyha, mivel már 47 évvel ezelőtti mongóliai utam során belebotlottam a mongol, kínai, orosz konyhába. Később nálunk is nyíltak már ázsiai vendéglők, ezeket is szívesen látogatom. Most, hogy végre ismét kinyitott a világ, találtam egy nemrég nyílt vietnami bisztrót, s ki is próbáltam egy klasszikus vietnami levest, ami a pho […]