Bejegyzés

 

A Boszporusz mellől megérkezvén, újabb kalandom volt, már amennyiben a munka kaland is lehet. Mentesítő munkánk során egy külszíni lignit fejtés környékét tisztítottuk meg, s a bányaterület látványa impozáns volt, ritkán jutni hasonló területre.

Távolban a bánya

Innen megérkezve berontottam a konyhába, s elővettem egy ajándékba kapott nyulat, amit terveimnek megfelelően egészben sütöttem meg.

De lépjünk egy kicsit vissza az időben, mivel a nyúl pácot kapott, s három napig érlelődött. Fokhagyma-spékelést kapott, s egyéb fűszereket is, miként só, bors, rozmaring  koriander, stb. Majd beolajozva várta hűtőben a jeles napot.

Pácolva és a sütésre előkészítve a nyúl

Szóval, baconnal betakargatva, végeit fóliával védve került a sütőbe fólia alatt, némi sör kíséretében.

Egy óra húsz perc után fólia nélkül, a pecsenye levével locsolgatva, még pirosra sütöttem.

Igyekeztem jól dolgozni, mivel rokonokat vártunk szerény névnapi ünneplésre, beleadtam mindent, amit lehetett. Kívánságra petrezselymes zsemlegombóc kísérte a jószágot, csiperkegombás mártással.

A zsemlegombóc három zsemléből készült, amit megpirítottam, majd felkockáztam. Két tojást két deci tejjel elhabartam, sózva, borsozva, kis gyömbérrel és friss petrezselyemmel  ízesítve. Ebbe beleforgattam a zsemlét, majd lisztet szórtam reá, s addig kevertem, liszteztem , míg az állaga formálható lett, s ekkor forrásban lévő vízben kifőztem a gombóccá formált anyagot. A főzési idő mintegy tíz perc, ekkorra átpuhul, szűrőkanállal kiszedjük, s melegen tartjuk.

Minden kész, már csak tálalni kell

A csiperkegombát apróra vágjuk, kevés kacsazsíron párolt hagymára dobjuk, s addig pároljuk, míg a levét eléggé elveszti. Sózzuk, borsozzuk, kevés szerecsendióval és két csipet bazsalikommal fűszerezzük. Ezután egy jó pohár tejfölt belehabarunk, s összefőzzük. Állaga így elég sűrű lészen, de ha mégsem, akkor egy kevés keményítővel sűríthetjük.

Tálalásnál a nyulat feldaraboljuk, s a tányéron a pecsenye mellé helyezzük a gombócokat, amit meglocsolunk a gombamártással. Kínálhatunk hozzá csemege uborkát. A nyúl szereti a rozé bort, vagy a vöröset is.

Nem maradt más, mint a mű elfogyasztása. Nem volt vele gond

Mi sem utasítottuk el.

Az étel finom volt, a bátrabbaknak ajánlom, ha hozzájutnak egész nyúlhoz, érdemes kipróbálni.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István City ex-22, a fakanalas