Ugrás a tartalomhoz

Múzeumok Őszi Fesztiválja

október 4 2012

A Gőz, a Gép és a Technika napjai – e három témakör határozza meg idén a Közlekedési Múzeumban a Múzeumok Őszi Fesztiválját. 

2012. október 6. – november 15.


E napokon a téma szakértői olyan érdekes tárgyakat, eszközöket, modelleket mutatnak be, melyek eddig raktárban, vagy a Műszaki Tanulmánytár polcain pihentek.

Keddenként a gőzé a főszerep, amikor többek között működő modell alapján mutatják be az első gőzzel hajtott autót, vagy kiderül, milyen technikai fejlődésen mentek keresztül a gőzmozdonyok.

A szerda a gépeké: az előadásokon, tárlatvezetéseken szó lesz technikatörténeti érdekességekről, a legendáktól a mindennapokig. Megismerhetőek lesznek – többek között - az ősmotorok, a tengeri tájékozódás száz évvel ezelőtti műszerei és működésük. Az érdeklődők felfedező sétát tehetnek a monarchia kori tudósok találmányai között.

Csütörtök a technika napja – leleményes háztartási eszközök, házi készítésű számítógépek kerülnek bemutatásra, de a vállalkozó kedvűek hídtörténeti sétát is tehetnek. Péntekenként, a Múzeum napján pedig a könyvtár működését ismerhetik meg szórakoztató formában a látogatók.

A „Szabad a pálya” c. kiállításhoz kapcsolódó programok technikai és közlekedéstörténeti szempontból az egyik legizgalmasabb korszakot, a dualizmust járják körbe.

Az alkotás és a kreativitás jegyében zajló Családi Vasárnapokon pedig a családoknak kínálnak játékos szórakozást monarchia korabeli felfedezősétával, kézimozi készítéssel….

A programsorozat október 6-tól november 15-ig tart a Közlekedési Múzeumban. (XIV. kerület, Városligeti kert. 11)

A programok 11. órakor kezdődnek, kivéve október 18-án. Elsősorban csoportok jelentkezését várjuk.

A jelentkezésről további részletek: http://www.mmkm.hu/index.php/hu/programok-kozlekedesi-muzeum/331-muzeumok-szi-fesztivalja

 Múzeumok Őszi Fesztiválja a Közlekedési Múzeumban KEDD- A GŐZ NAPJA

SZERDA - A GÉP NAPJA

CSÜTÖRTÖK - A TECHNIKA NAPJA

október 9.

október 10.

október 11.

Az első gőzzel hajtott autó bemutatása működő modell alapján.

Hídvégi János előadása

Tájékozódás a tengeren - földrajzi tájékozódás a GPS előtt.

Dr. Szunyogh Gábor előadás

Utak, hidak, autópályák Magyarországon

Szabó László előadása

október 16.

október 17.

október 18.

A dualizmus korának vasútja

Soltész József tárlatvezetése

Ősmotorok a gőzgépek virágkorából

Dr. Szunyogh Gábor előadása

A Duna és a Tisza viziútja, budapesti Duna-hidak

Szabó László vezetett előadása a Szabadság hídnál

(Egyeztetett időpontban)

november 6.

november 7.

november 8.

Vasúti jelzők a dualizmus korában

Soltész József tárlatvezetése

Tájékozódás a tengeren - földrajzi tájékozódás a GPS előtt.

Dr. Szunyogh Gábor előadása

A '80-as évek, a házi számítógépek aranykora

Képes Gábor előadása

november 13.

november 14.

november 15.

A gőzmozdonyok fejlődése a dualizmus korában

Soltész József tárlatvezetése

Tájékozódás a tengeren - földrajzi tájékozódás a GPS előtt.

Dr. Szunyogh Gábor előadása

A háztartások élete és eszközeik a dualizmus korában

Vámos Éva előadása