Ugrás a tartalomhoz

Taxisok kérései, közlekedésszervezők válaszai

január 18 2018

Juhász Péter (a Lámpafelelős) rovata

VIII. Práter utca 9.

Eltűnt a „Kötelező haladási irány, egyenesen és jobbra” jelzőtábla, most csak a jelzőtáblaoszlop látható. Kérjük a jelzőtáblát pótolni.

A kérelemben hiányolt jelzőtábla a nyilvántartásunkban nem szerepel.



XIII. Lehel tér

Hiányosak az útburkolati jelek – nem látszanak jól a terelővonalak – a Lehel útról a Váci útra vezető szakaszon.

A bejelentésben szereplő útburkolati jelek felújítását az idei év útburkolati jel-felújítási listában nem szerepeltettük. Amennyiben az idei tartalékkeret felszabadul, megtesszük a szükséges intézkedéseket. Ha erre idén nem kerül sor, a jövő évi lista összeállításánál kiemelt helyen fogjuk szerepeltetni a helyszínt.



XIII. Szent István körút – Visegrádi utca sarok

Évek óta nem üzemel a BUSZ kiegészítő jelzőlámpa, kérjük újra beüzemelni.

A csomópontban az új 60 másodperces programba nem fér bele a buszok előnyitása. Leszerelését esetlegesen jövőbeli funkcióval való ellátása miatt nem támogatjuk.



VII. Dob utca – Akácfa utca sarok

Ahogy tavaly, úgy idén is eltüntette valaki az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát. Kérjük pótolni.

A jelzőtábla pótlására a szükséges intézkedést megtettük.



VII. Vörösmarty utca 15.

Elforgatták a sebességkorlátozásra figyelmeztető jelzőtáblát. Kérjük visszaforgatni eredeti helyzetébe.

A nyilvántartásunk szerinti állapot helyreállítására a szükséges intézkedést megtettük.



XIII. Róbert Károly körúti felüljáró

Útburkolat-csere történt a Róbert Károly körút és a Hungária körút közötti felüljárón, azonban nem festették fel a terelővonalakat. Kérjük pótolni.

A bejelentésben szereplő útburkolati jelek felújítását az idei évi útburkolati jel felújítási listában szerepeltetni fogjuk.



VII. Garay tér 15.

Kidöntötték a sarkon lévő jelzőtáblaoszlopot. Kérjük visszaállítani eredeti helyzetébe.

A nyilvántartásunk szerinti állapot helyreállítására a szükséges intézkedést megtettük.



VII. Király utca 83.

Ismeretlenek elvitték a sarkon lévő „Kötelező haladási irány egyenesen és balra” jelzőtáblát Kérjük pótolni.

A jelzőtábla pótlására a szükséges intézkedést megtettük.



XIII. Róbert Károly körút

Elkészült az Árpád híd és a Róbert Károly körút útburkolatának cseréje. Azonban az autósok nem értik miért maradt ki a Váci úti felüljáró alatti 50 méteres szakasz, ott több centiméteres mély nyomvályú maradt.

A beruházás az említett szakaszra már nem vonatkozott, mert a 3-as metró pótlása miatt csak átalakítás lesz kivitelezve. Azt követően fog sor kerülni a felújításra.



VI. Izabella utca – Szófia utca sarok

Ahogy minden évben, most is kérjük a növényzet eltávolítását. Az külön témakör, hogy miért kell minden évben újra külön kérni?

A Szófia utcában a VI. kerületi Önkormányzat kertészete felel a növényzetért, ezért feléjük továbbítjuk a kérést.



XIV. Fogarasi út

Taxis kolléga jelezte, hogy a jelzőtábla és a jelzőlámpa rögzítése nem megfelelő a Kerepesi úti csomópontnál.

A szerviz felé jelezzük a hibát. .



XVIII. Repülőtérre vezető út, „D” porta

Útburkolatcsere volt a helyszínen, azóta nem üzemel a befelé tartó oldalon a BUSZ lámpa.

A „D” portánál a közelmúltban történt programmódosítás nem a burkolatcseréhez kapcsolódott. Az új programban a buszjelző csak akkor ad szabad jelzést, ha a buszsávban lévő detektor tartós foglaltságot érzékel. A változtatásra azért volt szükség, hogy a személygépkocsik ne a busz öbölt használják az egyenesen haladó sávokban felálló járműoszlop kikerüléséhez.



VII. Vörösmarty utca 11.

Elforgatták az „Egyirányú út kezdete” jelzőtáblát, kérjük visszaforgatni eredeti helyzetébe.

A nyilvántartásunk szerinti állapot helyreállítására a szükséges intézkedést megtettük.



V. Régi posta utca – Galamb utca sarok

Forgalmi rend változás történt, megfordult a Galamb utca egyirányúsága. Így viszont feleslegessé vált a „Kötelező haladási irány egyenesen és balra” jelzőtábla.

A galamb utca egyirányúságát a „Március 15 téri épület” átépítése miatt fordították meg. A kivitelező céget felkértük a jelzőtábla letakarására.



VI. Király utca 78.

Korábban tilos volt a jobbra fordulás a Király utcából Teréz körútra. A tilalom megszűnt így ez a jelzőtábla feleslegessé vált. Már kétszer kértük a leszerelését, amit kétszer megígértek. Most harmadszorra is kérjük…

A szükséges intézkedést megtettük a jelzőtábla leszerelésére.



XIII. Pap Károly utca 2.

A Róbert Károly körút átépítése alatt letakarták a kiegészítő jelzőlámpát. Az átépítés véget ért, kérjük a letakarást eltávolítani.

A felújítás során új programok lettek beépítve, ezért a kiegészítő jelzőre nincs szükség. Leszerelését esetlegesen jövőbeli funkcióval való ellátása miatt nem támogatjuk.



VI. Ó utca 2.

Az engedélyezett három jelzőtábla helyett négy (!) van egyetlen jelzőtáblaoszlopon. Kérjük az egyik jelzőtáblát leszerelni.

A jelzőtábla leszerelésére a szükséges engedélyt megtettük.



VII. Király utca 2.

Többször kértük már a „Gyalogátkelőhely” útburkolati jel pótlását. A gyalogosoknak most egyszerűen nincs tudomásuk arról, hogy a járdán egy „zebra” van.

Az útburkolati jelek felújítását az idei évi útburkolati jel felújítási listában szerepeltetni fogjuk.



VI. Bajcsy – Zsilinszky út 23.

Elforgatták a „Várakozni tilos” jelzőtáblát. Kérjük visszaforgatni eredeti helyzetébe.

A nyilvántartásunk szerinti állapot helyreállítására a szükséges intézkedést megtettük.



XIII. Szent István park 26.

Értelmetlenül árválkodik egy „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ott, ahol nincs is kereszteződés. Itt valószínűleg egy előjelző tábla volt, kérjük a kiegészítő jelzőtáblát pótolni.

A jelzőtábla pótlására a szükséges intézkedést megtettük.



II. Retek utca 1.

Hónapokkal ezelőtt jeleztük, hogy nem működnek a villogó sárga jelzőlámpák, amelyek a gyalogátkelőhelyre figyelmeztetnek. A bal oldali jelzőlámpát beüzemelték, a jobb oldalit nem. Kérjük azt is beüzemelni.

A hibát jeleztük a Jelzőlámpa Konzorcium felé.



VII. Dob utca 70.

Földre döntöttek egy „Behajtani tilos” jelzőtáblát. Kérjük visszaállítani eredi helyzetébe.

A nyilvántartásunk szerinti állapot helyreállítására a szükséges intézkedést megtettük.



IX. Pipa utca 2.

Egy ház tatarozása miatt áthelyezték a jelzőtábláta Vámház körút előtti szakaszon az építkezés faállványára. Kérjük áthelyezni a jelzőtáblákat, hogy látni lehessen a járművekből.

Felkérésünk alapján a lehetőségekhez mérten a kivitelező intézkedett a jelzőtáblák áthelyezéséről.



IX. Thaly Kálmán utca 13.

Hónapok óta felesleges az itt lévő „Zsákutca” jelzőtábla, megnyitották az utcát. Lelkes helyiek már kartonlappal le is takarták. Célszerű lenne leszerelni.

A Thaly Kálmán utca 26. szám alatti építkezés többszöri utca lezárással jár, azonban előfordul, hogy nem szabványos módon takarják le az ideiglenesen hatályon kívüli táblákat. A kivitelezőt felkértük, hogy intézkedjen az egyértelmű forgalmi rend kialakításáról.



Továbbra is várom a kollégák kéréseit, kérdéseit Budapest közlekedésével kapcsolatban a szokásos elérhetőségeken keresztül.

Mobil: 06209247645 (FŐTAXI flotta) E – mail: lampafelelos@freemail.hu